Ilyen is van: Életet mentett egy budapesti taxis

A férfinak fekély van a lábán, ami a rossz vérellátás miatt csak nehezen gyógyult. „Elmentem bevásárolni, és éreztem, hogy baj lesz. A lábam fájt, zsibogott, alig tudtam járni. Ezért is hívtam taxit, hogy hazavigyen” – nyilatkozta a Blikknek a férfi.

 

A taxis pedig elmesélte, hogy amikor megérkezett a helyszínre, mondták neki, mindjárt jön az utasa, csak lassan tud járni. „Tíz perc várakozás után már keresni kezdtem, ekkor megláttam a tükörből egy imbolyogva, sántikálva közeledő embert. Odatolattam, hogy segítsek beszállni. Kinyitottam az ajtót, és láttam, hogy falfehér az arca.” Ekkor látta meg, hogy utasa lába vérzik, majd összeesik.

 

A volt mentőápoló azonnal cselekedett, mentőt hívott, majd megkezdte a beteg ellátását. „Nyomókötést tettem a lábára, és felemeltem, így csillapult a vérzés.” Ezzel megmentette utasa életét.

 

(forrás: blikk)