Hialuronsavval a puha, hidratált bőrért

A hialuronsav például tipikusan egy olyan összetevő, amit ugyan rengeteg termékben alkalmaznak, sokan azonban nem tudják, hogy egyáltalán mi ez az anyag, és mit érdemes tudni róla. Mai cikkünkben ennek járunk utána.

 

Mi az a hialuronsav?

 

A megnevezés egy természetes, nagy molekulájú szénhidrátot takar, ami akár a saját súlyának a többszörösét is képes vízben megkötni. Emiatt fontos szerepet játszik a testünk nedvességmegtartó képességében. Vagyis a hialuronsav az emberi szervezetben is megtalálható, összesen körülbelül 30 grammnyi mennyiségben. Ennek 56%-a a bőrben, 35%-a az izmokban és a csontokban, 9%-a pedig az ízületi folyadékokban és a sejtek közti állományban helyezkedik el.

 

A fentebb említett mennyiség azonban nem állandó, ugyanis körülbelül 30%-a naponta lebomlik. Mindemellett az életkor előrehaladtával a szervezet hialuronsav-tartalma egyre alacsonyabb lesz, ami főként az arcbőrön érzékelhető. A simaság eltűnik, megjelennek a ráncok, a bőr pedig egyre pelyhüdtebbé válik.

 

Magát az anyagot az orvostudomány fedezte fel először, még az 1930-as években. Ez meglehetősen nagy eredménynek számított, hiszen bebizonyosodott, hogy egy olyan tiszta anyagról van szó, ami az emberi szervezetben természetes módon is megtalálható, ezáltal nem okoz irritációt. Ezért használták például ízületi kopások és szürkehályog kezelésére, valamint sebgyógyításra is.

 

Ennél sokkal nagyobbat robbantott azonban a kozmetikai iparban, amikor kiderült, hogy a hialuronsav képes szabályozni a bőr vízmegtartó képességét. A kutatások során olyan hialuronsav-származékokat fejlesztettek ki, amelyek célzottan a bőr különböző rétegeiben fejtik ki hatásaikat.

 

Hogyan segít a hialuronsav a vízhiányos bőrön?

 

A vízhiányos bőr jellemzője, hogy a bőr felszínét védő olajos és vizes összetevőkből álló hidrolipidréteg megsérül, mely következtében hámlás, feszülés, viszketés, valamint fakó bőrfelszín alakul ki.

 

Ilyenkor a bőrnek intenzív hidratálásra van szüksége, melyben segít a Helia-D Aquaboom termékcsalád, ami eddig is a vízhiányos bőrűeknek nyújtott hatékony ápolást. A megújult formula azonban már hialuronsavat is tartalmaz, ezáltal még jobban táplálja és hidratálja a bőrt.

 

A hialuronsav ezért valódi csodafegyver a bőrápolásban, ugyanis számos kedvező hatással bír. Például fokozza a bőr vízmegtartó képességét, kisímítja az apró ráncokat, csökkenti a bőrfelszínen lévő gyulladásokat, felveszi a harcot a káros szabadgyökökkel szemben, erősíti a bőr természetes védőrétegét, mindemellett pedig puhává és rugalmassá varázsolja a bőrt.

 

A bőrünknek tehát csak jót teszünk azzal, ha hialuronsav-tartalmú kozmetikumokat is beépítünk a bőrápolási rutinunkba.