Három évre ítélték a 3. kétharmad egyetlen bíróság elé állított fideszes képviselőjét

Az ügyben a többi hét vádlottat is elítélték, Mengyi társai közül egy kapott letöltendő szabadságvesztést, két és fél évet, a többieket felfüggesztett szabadságvesztésre, illetve pénzbüntetésre ítélték.

 

2015-ben Mengyi Roland, fideszes országgyűlési képviselő segít egy több százmilliós uniós pályázatot lenyúlni, a pályázatot alapvetően szociális szövetkezetek részére írták ki. Mengyi 5 plusz 5 milliót kért azért, hogy a nekik fizető vállalkozók nyerjék a pályázatot. Majd az elnyert összeg 50, illetve 90 százalékának visszajuttatása is felmerült igényként.

 

A távlati cél a jóval nagyobb összegű pályázat elnyerése volt a pályázó vádlottaknak, egymás között folyamatosan arról egyeztettek, azért éri meg ilyen előnytelen feltételekkel belemenni a visszaosztásokba, mert ez csak egy belépő, ha megcsinálják, akkor a következőnél nagyobb összeget is kaphatnak, egy nagyobb, 5-8 milliárdos pályázathoz is hozzáférhetnek majd.

 

Mengyi Roland végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, a rá terhelő vallomásokra azt mondta, azok félreértések, a tárgyalás alatt több vádlott is változtatta a védekezését.

 

Várjuk a további félreértéseket elsősorban a Tiborcz-, Garancsi-, Mészáros-, Kósa-, Orbán-ügyekben.