Három autót felgyújtott egy 17 éves helyi fiatal, a bajai polgármester az ellenzéket okolja

Fercsák Róbert, a város fideszes polgármestere azt mondta, bővíteni fogják a városi térfigyelőkamera-rendszert, és fokozottabb jelenlétet kért a rendőrségről, a polgárőrségtől és a városőrségtől. A városi honlap – mint azt a 444.hu elsőként kiszúrta – idéz a polgármestertől néhány mondatot, amiből kiderül: ugyan ő sem tudhatja, mi történt, de minden bizonnyal az ellenzék a hibás.

 

„Elszomorító, hogy manapság egyes ellenzéki politikai erők agresszivitást kiváltó hozzáállása gyakorlatilag gerjeszti az ilyen jellegű cselekmények létrejöttét. Mi, bajaiak, azt szeretnénk, ha városunkban nem történnének a budapestihez hasonló agresszív megnyilvánulások. Manapság sajnos mind az internetes felületeken, mind pedig az utcákon elharapóztak az obszcén megnyilvánulások és az agresszív viselkedési formák. Egyes felkorbácsolt idegállapotú emberek még a rendfenntartó szerveket is sértegetik, provokálják, a »demokrácia« jegyében. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Baját ez a trend és szellemiség ne érintse, Baja maradjon meg az egymást tisztelő és szerető, tisztességes emberek közösségének” – írta a kormánypropagandahű polgármester.

 

A bajai rendőrök azóta elfogtak egy 17 éves helyi fiút, akit megalapozottan gyanúsítanak rongálással. Minderről bővebben olvashatnak a Bajai Hírhatár oldalán.