Hamis rendszámú autóval követték Czeglédy Csabát

A politikus, akit egy hete a Borkai-botrány miatt gyanúsítottak meg azzal, hogy ő fizette „Az ördög ügyvédje” oldal reklámját, a közösségi oldalon azt írta: szerinte „a Fidesz most éppen a titkosszolgálatot küldte rá”. Állítása szerint miután elindult otthonról, autóval követték.

 

„Pont úgy, mint a filmekben” – írta Czeglédy, aki azonban könnyedén lerázta a helyismerettel nem rendelkező követőket, és mögéjük kerülve le is fényképezte a kocsit.

 

A sötét Mazdán lévő rendszám azonban a hivatalos nyilvántartás szerint nem létezik. Az ellenzéki politikus az ügyfélkapun keresztül ellenőrizte a rendszámot, de ilyet eddig nem adtak ki Magyarországon.