Gyurmázzunk a kézügyesség fejlődéséért!

Kutatások is bizonyították, hogy akik kisgyermekkorban sokat gyurmáznak, azoknak a keze, csuklója erősebb és ügyesebb. Ennek igazán nagy hasznát láthatják, ha színezésre kerül a sor, vagy pedig finom mozdulatokat igénylő festés a feladat. Ugyanígy a gyöngyfűzés is sokat segíthet ennek a megerősítésében, tehát mindenképp érdemes minél többet kézimunkázni, kreatív, aprólékos feladatokat végeztetni a gyermekkel.

 

Ha a gyurmát választjuk, nem mindegy, hogy milyen típust használunk. Gyurmázni már önmagában is szórakoztató elfoglaltság, hiszen érdekes megtapasztalni, hogyan alakíthatunk egy gömbből hosszú csíkot, csigát vagy különböző állatokat. De formázhatunk házat, gyümölcsöket, bármit, amit csak elképzelünk. Ehhez készíthetünk só-liszt gyurmát, de beszerezhetjük a jól bevált Play-Doh készleteket is.

 

Ma már kapható egy meglehetősen izgalmas gyurma típus is, ami minden ízében tartogat meglepetéseket. Ezek az intelligens gyurmák, melyek közül mindegyik más tulajdonságokkal rendelkezik. Van, amelyik mágneses vagy éppen nyúlós, de akad köztük olyan, amelyik törik, pattan, vagy a színét változtatja. Az intelligens gyurma egyik fő tulajdonsága, hogy soha nem szárad ki és számos variációban megtalálható. Elérhető többek között a lányos, csillogó rózsaszín Unikornis kaki, mely nevével ellentétben érdekes és vonzó játék, nyúlik, pattan, és szép a színe.

 

A mágneses intelligens gyurma azonnal reagál, amint mágnes kerül a közelébe, így használata során óvatosan kell eljárnunk különböző fémes tárgyak közelében. Igazán jó szemléltető eszköz a mágnesesség megértésére. Akad olyan is, ami bizonyos fényre világítani kezd, sőt, akár a hozzá tartozó fénnyel mintákat is rajzolhatunk rá. Ehhez kapható speciális kulcstartó lámpa, ami kizárólag a speciális, világító intelligens gyurma esetében működik.

 

A különböző készletek eltérő színekben kaphatóak, bizonyos tulajdonságok mindegyik típusra igazak. Ezek a következők:


  • -ha finom, gyengéd mozdulatokkal gyúrjuk, akkor könnyen nyújtható és formázható, mint a többi hagyományos gyurma. Nem hagy foltot sem a ruhákon, sem a kézen, sem a munkafelületen.
  • -pattogtathatjuk is, akár a gumilabdát.
  • -egy hirtelen rántás következtében könnyen eltörik, vagy elszakad, olyan, mint a papír
  • -ha meglehetősen erős ütés éri, apró darabokra, kis szilánkokra törik.

 

Sok további jó ötletet találhatunk a jateksziget.hu weboldalán és üzleteikben, nézzünk körül náluk és találjuk meg a gyermekünk számára megfelelő szórakoztató, fejlesztő játékokat!