Gyöngyszemek az iskolapadban – véget ért a vírusmentes vadregényes táborozás

A Gyöngyszemek Alapítvány által Szentendrén megrendezett Sport-Baranta nyári tábor élménye szinte semmi máshoz nem hasonlítható, varázslatos esemény volt. A gyerekek nem csak kiszakadtak az iskolai környezetből, a cyber világból, hanem rengeteget tanultak, szórakoztak és nem utolsó sorban fejlődtek. Ez a tábor olyan élményeket adott, amire már igencsak szükség volt a vírus okozta nehézségek miatt.

 

A társas közösségben való együttléten kívül, a szociális készségek fejlődése, és az az aktív kikapcsolódás, ami egyben feltöltődéssel is együtt jár. A gyerekek olyan területen tapasztalhatták meg a közösség élményét, ami nem annyira szabályozott, mint az iskola, vagy a szakkörök. Természetesen voltak vezetők és gyerekek, de inkább partneri viszonyról beszélhetnénk, mint iskolai formalitásról.

 

A programok megvalósításában nagy szerepet vállalt át az Országos Baranta Szövetség három tagja, Andrási István és Szabó Réka, Nagy Szabolcs.

 

Edzést tarott továbbá Poós Péter a Magyar ITF Taekwondo Szövetség technikai igazgatója és egy nem kevésbé ismert, elismert tízszeres világbajnok Mórádi Zsolt is megfordult a táborban és egy laza, de annál hatásosabb edzésbe vonta be az ifjú sportolókat. A mindennapokban azonban Lelekács Csaba mester magyar thai harcos és Campagna Ciprián, olasz származású karate mester edzette a gyerekek testét-lelkét.

 

Egyetlen tábor sem fejeződhet be záró ünnepség nélkül, amit nem csupán a baranta bemutató tett színessé, hanem Garam Dániel és Nagy Tamás által alkotott duó élőzenés koncertje is.