Gyászoljuk Orbán Viktort, mert immár hivatalos: hol kontroll nincs, ott demokrácia sincs

Hónapok, évek óta takargatja tehetetlenségét az ellenzék egy része s annak holdudvara, hogy az Orbán-kormányon azért is nehéz fogást találni, mert a nagy sírás-rívás ellenére, hogy sárba és porba tapossák a demokratikus jogokat és intézményrendszert és egyáltalán a civilizált nyugati szemléletű létet, mégsem lehet őket nyakon csípni, mivel a látszatdemokráciát fenntartják.

 

A kiegyezés utáni összes mélabúval magyarázzák önnön tehetetlenségüket az ellenzéki megmondóemberek, megfáradt politológusok, újságírók mifenék, hogy sajna nem börtönöznek be senkit, nem gyilkolnak meg senkit, a véleményét mindenki szabadon elmondhatja, jajaj csak nem jut el a széles nyilvánossághoz, itt a nagy csapda, ezt a fegyvert nem lehet Orbánék ellen fordítani sajna, jajaj.

 

Vegyük például ezt az idióta Trumpot, aki mára, illetve a kínai versenyzők szélsebes gyúrása mellett egyelőre még a világ nagyhatalmának pöcegödör-intellektusú, de mégis csak a vezetője. Ennek ellenére olyan történt vele, ami amerikai elnökkel 100 éve nem esett meg.

 

Trump vasárnap este Twitteren üzent négy újonnan megválasztott, ráadásul színesbőrű, ráadásul bevándorlók gyermekeiként, ráadásul női progresszív demokrata képviselőnek, hogy menjenek haza, menjenek vissza oda, ahonnan jöttek.

 

 

A szavait követő fellángoló botrányt követően már észbekapott és tompítani próbálta az otrombaságát azzal, hogy menjenek haza, HA nem tetszik nekik, ahogy ő az országot vezeti – csakhogy az USA nem Trumptól, hanem a több évszázados alapelveitől és az alkotmányától demokratikus.

 

S ezen elvek alapján a tegnapi napon Nancy Pelosi demokrata képviselő felszólította az Egyesült Államok kongresszusát, hogy ítélje el elnökük, Donald Trump rasszistának minősíthető ordenáréságát, amivel leokádta az újonnan megválasztott képviselőket.

 

„Mindezt azért kell megtennünk, mert különben a saját értékeinket tagadjuk meg és nem leszünk hűek letett eskünkhöz” – indokolta felszólalását a képviselő az ellenkező oldalon álló/ülő republikánus képviselők bekiabálása mellett.

 

Nem azt mondta a politikus, hogy Trump vagy a republikánusok ellenségek – szimplán az elveikre és az adott szavukra apellált. Ráadásul a felszólalása vége felé a megszólalás jogát is elvették tőle mondván, nem tartotta be a Ház alapszabályát, miszerint személyek elleni stzemélyeskedő támadásnak nincs helye a kongresszusban. Annak ellenére hogy az amerikai elnök össze-vissza hazudhat, uszíthat fajra, nemre, bárszínre való tekintettel.

 

 

Ismerős nekünk is...? Eddig minden bizonnyal.

 

A folytatás azonban annál kevésbé, ugyanis mindennek ellenére az amerikai kongresszus késő este mégis megszavazta a Trumpot elítélő határozatot. Mert az elveik és az esküjük fontosabbnak bizonyult a politikai különbözőség próbáján. S ilyen esetre az amerikai történelem elmúlt 100 évében nem volt példa.  

 

A demokratákkal szavazott négy republikánus képviselő is. Semmi másért, mint az elveik miatt.

 

Nos, ezért gyászoljuk Orbánt, mert minden maszatolás ellenére, mondjuk ki és vegyük tudomásul: ma Magyarországon nincs demokrácia addig, míg az ország vezetőjét az ország épülése elleni tevékenységéért elítélni nem lehet.

 

S ahol nincs demokrácia, ott diktatúra van. És pont.

 

(forrás: szabadhir.hu)