Feszültség az ellenzéki összefogásban – Hadházyt indítja Zuglóban a Momentum

Fekete-Győr egy hosszabb videón beszélt Hadházy jelöltségéről, amelyben arra is kitért, hogy a képviselő szerinte a korrupció elleni harc védőszentje.

 

„Azt szeretnénk, hogy Zuglónak olyan átlátható, tisztességes és becsületes parlamenti képviselője legyen, mint amilyen Hadházy Ákos” – hangzott el a videóban.

 

A Momentum egy olyan körzetben indítja el az előválasztáson Hadházy Ákost, ahol Tóth Csaba szocialista politikus győzött korábban egyéniben. Tóth Csabával szemben viszont a Momentumnak súlyos kifogásai vannak, Fekete-Győr András például azt mondta korábban, ha lesz közös lista, azon Tóth Csaba nem lehet rajta.

 

Azt szeretnék, ugyanis, hogy a listán ne legyenek rajta olyanok, akiket valaha csaláson értek, illetve megkárosították az adófizetőket. (Tóth Csabát évekkel ezelőtt tagbeléptetések miatt magánokirat-hamisítás miatt jelentették fel, de végül az eljárás során felmentették.)

 

Az ellenzéki pártok elnökei még nem jelentették be, milyen megállapodást kötöttek az előválasztásról, Hadházy csak akkor tud Zuglóban indulni, ha mind a 106 körzetben tartanak előválasztást, ott is, ahol ellenzéki győztes volt 2018-ban. Hadházy korábban Szekszárdon indult - még LMP-s politikusként -, és 7 ezer szavazattal kapott ki Horváth István fideszes politikustól, akit a trafikmutyival leplezett le.

 

A Telex információi szerint napokon belül sor kerül Szél Bernadett momentumos bejelentésére is, őt a Budakeszi-Budaörs területét magában foglaló, Pest megye 2-es választókerületében indíthatják.

 

(forrás: hvg.hu)