Felmérik az óvodások magyarságtudatát is

Ezek a szavak szerepelnek ugyan az óvodai nevelés programjában, de sokkal finomabb a megfogalmazás, vagyis itt valaki nagyon megnyomta a ceruzáját, nagyon meg akart felelni valaminek – fogalmazott a szakértő.

 

Az Oktatási Hivatal az óvodások magyarságtudatának alakulására kíváncsi. Egy felmérésre hívta fel a figyelmet egy szülő, amelynek készítői állításokat fogalmaztak meg, a szülőket pedig arra kérik, hogy 1-től 5-ig terjedő skálán jelezzék, mennyire tartják azokat igaznak az óvodájukban.

 

Nahalka István oktatáskutató a Klubrádió Esti gyors című adásában azt mondta: ezzel nem a gyerekekről akart megtudni valamit a hivatal, a kérdőív az intézmény értékelésére vonatkozik, tehát vagy az önértékelés, vagy a külső értékelés részeként tölthetik ki. Ezt szokták szülői elégedettség-felmérésnek is hívni, és úgy tűnik, erre alakítottak ki központi kérdőívet. Nem ismeri a részleteket, de valószínűleg nem kötelező mindenhol alkalmazni, viszont ha már van, akkor jó eséllyel sok óvodában kitöltik.

 

Magyarságtudatról, hazaszeretetről, értékrendről, erkölcsiségről, kulturált és udvarias viselkedésről van szó, ezek a tulajdonságok a gyerekekben fejlődnek, formálódnak. Nem mindegy, hogy ezek a fogalmak milyen tartalommal bírnak, és itt abszolút normatív módon írják le őket, a kérdőív készítői szerint egyfajta kulturált viselkedés, egyfajta erkölcs, egyfajta hazaszeretet van, amit kellene formálni; ezt hordozza magában a kérdések szövegezése néha teljesen egyértelműen, néha egész jól kivehetően. Ehhez képest a modern pedagógia nem kívánja eldönteni ezeket a kérdéseket, nem az a célja, hogy egy adott erkölcsiséget beleneveljenek a gyerekekbe és azt az indoktrináció eszközeivel megjelenítsék náluk, hanem hogy sok mindent ismertessenek meg velük és hagyják meg nekik a döntési lehetőséget.

 

Kiemelte: a hazafiság rendkívül jó példa az előbbire: azt ugyanis valószínűleg nem lehet fejleszteni ilyen normatív, indoktrinált módon, mert a többség ellenkezik, ha így bánnak vele. Ha jóval liberálisabb, nyitottabb módon állnak hozzá a kérdéshez, akkor vélhetően többen válnak hazafivá. Nem is érti, miért dolgoznak önmaguk ellen azok, akik ezeket az elveket ilyen dokumentumokba beírják – jegyezte meg.

 

Azzal kapcsolatban, hogy honnan jönnek az említett fogalmak, a szakértő azt mondta: az óvodai nevelés programjából ezt csak meglehetősen nagy jó indulattal lehet levezetni, szerepelnek benne ezek a szavak, de sokkal finomabb a megfogalmazás. Valaki nagyon megnyomta a ceruzáját, nagyon meg akart felelni valaminek, és úgy készült el ez a kérdőív – fogalmazott Nahalka István.

 

(A teljes interjút ide kattintva hallgathatják meg)