Felfüggesztett szabadságvesztést kértek a DK alelnök Varju Lászlóra

A képviselő ügyvédje szerint nem a védencének, hanem a vele szemben fellépő biztonsági őröknek kellene a vádlottak padján ülnie. Varju László is reagált a vádakra.

 

Kedden az MTVA épületében dolgozó fegyveres biztonsági őrök és az ott dolgozók meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken Varju László büntetőpere. A tárgyaláson kiderült, hogy a 2018 decemberében a köztévénél történt dulakodásban a vád szerint súlyos sérüléseket szenvedett biztonsági őr mellett 3-4 másik őr is megsérült.

 

A DK-s képviselőt súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolják, de az ellene folyó büntetőeljáráshoz csatoltak egy másik ügyet is, amelyben választás rendje elleni bűntett a vád.  Az ügyészség szerint ugyanis Varju a 2018-as országgyűlési választás előtt, az egyik budapesti egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként anyagi juttatást ígért egy független jelöltnek, hogy lépjen vissza a javára. A férfi azonban visszautasította az ajánlatot. Varju lapunknak azt mondta, hogy nem történt ilyen és tagadta, hogy meg akart volna vesztegetni bárkit is. Ártatlannak vallotta magát a többi vádpontban, a garázdaságban és a súlyos testi sértésben is.

 

A garázdaság gyanúja akkor merült fel a képviselővel szemben, amikor 2018 decemberében több országgyűlési képviselő is bement az MTVA székházába, hogy beolvastassák öt pontból álló követelésüket. Az ügyészség szerint a biztonsági osztályvezető közölte, hogy a zárt, védett területekre nem lehet belépni, azonban a képviselők továbbra is az élő műsor helyszínére való beengedésüket követelték.

 

Az ügyészség szerint Varju László a stúdióba történő bejutás érdekében nekirontott a biztonsági szolgálatnak és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját.

 

Súlyos testi sértés miatt pedig azért kell felelnie a politikusnak, mert később a székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlőhelyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak. Többszöri felszólításra sem távozott onnan, majd az erőszakos ellenállása miatt testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A vádhatóság szerint Varju továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

 

(a teljes cikket a 24.hu oldalán olvashatják)