Felfüggesztett börtönt kapott pedofilügye miatt a volt perui nagykövet

A volt perui nagykövet tárgyalására eredetileg márciusban került volna sor, ám a koronavírus-járvány miatt a bíróságokat is bezárták, ezért az ő perét is el kellett napolni. Így Kaleta az újságírókkal sem találkozott a bíróság folyosóin. A tárgyalás mellőzését egy, a veszélyhelyzet idejére kiadott kormányrendelet tette lehetővé, ami az enyhébb bűncselekmények esetén megengedi, hogy a bíróság pusztán az ügyiratokból meghozhassa döntését büntetővégzés formájában.

 

A döntés nem jogerős, az ügyészség tárgyalás tartását kérte a vádlott terhére, súlyosításért – tájékoztatta a lapot a Fővárosi Főügyészség.

 

Kaleta 2019 tavaszán bukott le, amikor egy nemzetközi pedofilhálózatot göngyölítettek fel az amerikai hatóságok. A volt nagykövet számítógépes eszközein több mint 19 ezer, gyerekkorúról készített pornográf képet foglaltak le. A diplomatát később titokban hozták haza, nagyköveti posztjától tavaly áprilisi hatállyal fosztották meg indoklás nélkül. A történetet idén februárban hozta nyilvánosságra az index.hu, de a Kaleta ellen már novemberben vádat emeltek gyermekpornográfia miatt.

 

A Blikk információi szerint Kaleta egy olyan, amerikaiak vezette nyomozás során került a hatóságok látókörébe, amelyben egy dél-koreai pedofiloldal felhasználóit nyomozták le, miután 2018 márciusában lekapcsolták azt, és elfogták annak operátorát. A dél-koreai oldal lekapcsolása egy évvel Kaleta lebukása előtt volt, és a magyar nagykövet ellen hosszú hónapokig folyt a felderítés.

 

Kaleta 2001 óta állt a Külügyminisztérium alkalmazásában, egyszer sem bukott le az átvilágítások során. Azt a kormányzat nem árulta el, hogy hányszor világították át, de azt megerősítették, hogy a kinevezésekor mindenképpen átesett az öt évre érvényes átvilágításon.