Féléve még elhazudták, hogy kormánygépet vettek, amivel most utazott Izraelbe Orbán

A két Airbus 319 típusú repülő 20 milliárd forintba került. A hivatalos indoklás szerint a Magyar Honvédség csapatszállítási feladatai miatt volt szükség a gépekre.

 

Benkő Tibor vezérezredes a gépek ünnepélyes fogadásán azt mondta, hogy a repülők a külföldi missziókban szolgáló katonák mellett segítséget jelenthetnek majd a világ bármely pontján bajba jutott magyar állampolgárnak is.

 

Orbán Viktort egyébként a szokásoktól eltérően most nem fogadta az izraeli reptéren se a miniszterelnök, se a külügyminiszter, illetve elmaradt a katonai díszőrség és a himnuszok eljátszása is.

 

A kérdés mindig is érzékeny téma volt a rendszerváltozás óta Magyarországon, és eddig egyetlen kabinet sem vállalta a politikai kockázatát annak, hogy kormánygépeket vesz magának.

 

Helyette lehetőség szerint igénybe vették a meglévő An–26-osokat, amíg volt, a Malév Fokker 70 illetve Boeing 737 típusú gépeit, később pedig – úgy Gyurcsány Ferenc, mint Orbán Viktor – néhány magyar oligarcha üzleti repülőgépeit. 2010 után a Wizzair is szállított már kormánydelegációt.

 

A jelenlegi miniszterelnök állítólag Kaczynski lengyel elnök szmolenszki tragédiája miatt – az is egy szovjet, igaz Tu–154 típusú géppel történt – már régóta nem hajlandó beülni a honvédségi „Ancsákba”. Áder János köztársasági elnök a legutóbbi időkig igénybe vette őket, nemrégiben egy meghibásodás miatt meghiúsult utazás az ő bizalmát is megingatta, ez is lökést adhatott annak, hogy az elhanyagolt modernizációs kérdés napirendre kerüljön – írta decemberben az azóta megszüntetett Magyar Nemzet.

 

(forrás: Tarjáni Fészek)