Felelőtlen politikai ígéret a 3-as metró meghosszabbítása

„Most már elhiszem, hogy fogok metróval utazni Káposztásmegyerig” – nyilatkozta a napokban a kerület önkormányzati lapjának Újpest polgármestere. Van egy kis bibi.

 

A napokban tette közzé Tarlós István, Budapest főpolgármestere, hogy milyen tervek támogathatóak az elkövetkezendő ciklusban. Három variáció készült, a lehetséges anyagi forrásokra tekintettel. A szűkös, a közepes, és a bővebb anyagi eszközök esetén sem szerepel a 3-as metró Újpest központtól Káposztásmegyerig tartó meghosszabbítása. Metróval kapcsolatban, és az is csak nagyobb források megléte esetén, a 2-es vonal és a gödöllői HÉV összekötése szerepel, de valószínűleg az sem fog megvalósulni.

 

Újpest, vagyis Budapest IV. kerületének Fideszes polgármestere, Wintermantel Zsolt most azzal próbál kampányolni, hogy odahat, hogy hosszabbítsák meg a 3-as metrót Káposztásmegyerig. A tétel jól hangzik, több, mint 30 éve ígérik, csak semmilyen anyagi alapja nincsen. A politikai kampányban jól hangzó ígéretek azonban felelőtlenek is lehetnek, hiszen Wintermantel kezében nincsenek olyan eszközök, amelyekkel ténylegesen is előrébb vihetné ezt a közlekedési beruházást.

 

 

Tény, hogy a metró Káposztásmegyerig való meghosszabbítását már akkor megígérték, amikor a több tíz ezer lakosú városrész még fel sem épült. Később a valóban nehézkes közlekedés miatt a kiköltözéstől ockodókat  a metró meghosszabbításával hitegették. Ma már sokan vannak azok, akik azóta költöztek ki, hogy tudták, a metró nem fog egyhamar elérni hozzájuk. Valóban van erről szó a Budapest hosszútávu fejlesztési tervében, de valahogy erre eddig sosem került sor, és továbbra is homályba vész a megvalósítás. Pedig a 14-es villamos meghosszabbítását már olyan vágányokkal építették ki, amelyek lehetővé teszik hogy azokon a metró is közlekedhessen.

 

Ha valóban lett volna kellő akarat, akkor a 3-as metró északi szakaszának felújításával egy időben elkészülhetett volna a hosszabbítás is. Azonban ehhez teljesen fel kellett volna túrni az Árpád utat, és kisajátítási eljárások tömegét lebonyolítani a Rákospalota-Újpest vasútállomás térségében. A vonal ugyanis kéreg alatt és a felszínen futna, így az építkezés komoly környezeti megterhelést is jelent majd, ha egyszer hozzákezdenek.

 

Nem árt azonban arra is felhívni a figyelmet, hogy a metró ritkábban fog Káposztásmegyeren megállni, mint most a villamos. Persze ezt ellensúlyozhatja a városközpontba való gyors bejutás. Mindenesetre a metró-vonal meghosszabbítása jogos és régóta fennálló igény, bár a hat kocsis szerelvények túlkínálatot adnak majd a külső szakaszon. A tervezet új végállomástól északra még egy járműtelepet is ki kell alakítani, mert a jelenlegi Kőér utcai bázis már nem fog tudni egy ilyen hosszú vonalat jól kiszolgálni.

 

Kertész Z István