Felcsúton elintézték, hogy tengerparttá nyilvánítsák a falut

Mint végigsistergett a sajtófelületeken, a felcsúti önkormányzat 234,9 millió forint európai uniós támogatást nyert egy utcaszakasz vízrendezésére, és a vasútállomás melletti záportározó rekonstrukciójára.

 

Utóbbit csónakázótóként és korcsolyapályaként akarják használni, a közepén pedig egy mesterséges szigetet hoztak létre.

 

A fejlesztést főként árvízvédelmi célokkal indokolják, de bíznak benne, hogy további turistákat vonz majd a kisvasútra is. A kivitelezésre kiírt közbeszerzést a Békés Drén Kft. nyerte, amely az elmúlt években többször nyert milliárdos tendereket Mészáros Lőrinc cégével, a Mészáros és Mészáros Kft.-vel konzorciumban.

 

Miután finoman szólva is gúny tárgya lett az újabb felcsúti kivagyiság, az éppen aktuális Mészáros polgármester, a László István azonnal leleplezte a baloldali sajtó ármányát és tiszta vizet öntött a csónakázótóba böcsületes bejegyzésével értesítve az ő népét a falu elektronikus hírmondójában, mint csinálja az a másik, az a Trump.

 

„Tisztelt Felcsútiak, kedves Barátaim!

 

Bár az ellenzéki sajtóban megjelent a hír, hogy falunkban mesterséges tavat és szigetet építünk, de a mai lakossági tájékoztatón egyértelműen elmondtuk:

 

Egy 2016. évi kezdeményezés végéhez közeledünk, ahol nem mesterséges tavat, hanem elsődlegesen ZÁPORTÁROZÓT és nem mesterséges szigetet, hanem az előírásnak megfelelően HULLÁMZÁST CSÖKKENTŐ objektumot hozunk létre Felcsút és Alcsútdoboz határában. Ennek turisztikai hasznosítási célja másodlagos, de nem elhanyagolható./.../”

 

A lelkiismeretes közleményből, ha más nem, annyi mindenképpen kiviláglik, hogy Felcsúton oly erős tengerparti hullámzással kell megküzdeniük a helyieknek, ami elkerülhetetlenné teszi egy mesterséges Seychelle-szigetnek tűnő offshore hullámzást csökkentő objektum kialakítását.  

 

A baloldali sajtó pedig jobban teszi, ha máson köszörüli a nyelvét, arról egyetlen felcsúti mészáros sem tehet, hogy ilyen kivételes geopolitikai csakrával áldotta meg kis falujukat a Jóisten, meg aztán belegondolni is borzalom, hogy mi történne, ha egy csónakázótavi cunami elsodorná áldott miniszterelnökünk háza mellől a szent stadiont.