Ez az igazi új kezdet: Egy olvasónk helyre teszi az ellenzéket

Elkényelmesedtek csak a kampánypénz idején mutatkoznak meg. A Fidesz régen és most is állandóan folyamatosan kiáll, reagál fáradhatatlanul a célja megvalósítása érdekében. Összetartja a tábort és kapcsolatban van a választóival. Az ellenzék egymást ócsárolta sőt, párton belül is bírál kritizál nem a kormány munkáját vette górcső alá hathatósan.

 

Összefogás csak választások idején? Miért nem az egészségügy miatt fognak össze és tiltakozással kikényszerítenének változást..?

 

Az ellenzék reformja elkerülhetetlen kell, hogy legyen, mert így eredménytelen a munkájuk. Ennyi bukás után csak egy új taktikával  új  munka morállal bátorsággal lehet  valamit kezdeni. Szomorú hogy a diákok civilek milyen  tüntetést tudnak szervezni míg a fizetett politikus  vendégként megjelenik.

 

Eszükbe nem jut, mit kell - tenni csak a médiaszereplés megy az unásig mondott szlogenekkel. A parlamentben, frakcióban, bizottságban a székek elfoglalása történik nulla eredménnyel. Látnám már, hogy egyszer egy fontos ügy miatt együtt fellépnek és eredményük lesz. Nem a saját tábort növelik sok fiatallal, sok változást akaróval - helyette egymástól vesznek el szavazót.

 

Nem abban versenyeznek, hogy kinek van jobb javaslata a lakosság, az ország érdekében: kilakoltatás, megélhetés, oktatás, bel- és külpolitikailag. Dolgozzanak és aki a legeredményesebb, akinek a legjobb jelöltje van, a választó biztosan eldönti merre ikszel - nyilván a számára jobbra.

 

Példa. A 13. kerület azért olyan stabil, mert ott folyamatos és eredményes munka folyik a lakosság érdekében. Ezt a választó érzi, látja, tudja.

 

Ez az ellenzék, ha nem változtat, nem kap sok voksot ennyi csalódott választótól.