Élőben közvetítette a CNN, amint letartóztatják a stábját Minnesotában

Élő adásban vitték el a rendőrök Omar Jimenezt, a CNN tudósítóját és operatőr kollégáját, továbbá a stáb producerét, amint egy minnesotai demonstrációról közvetített az amerikai hátterű nemzetközi hírtelevízió – számol be a cnn.com, ahol videót is közzétettek a történtekről.

 

A videón jól látszik, illetve hallatszik, hogy a stáb tagjai egyértelműen igazolták magukat, hogy újságíróként vannak jelen és a CNN élő adását tudósítják, de ez nem különösebben foglalkoztatta a rendőröket, és megbilincselve elvitték először a tudósítót, majd a producert és az operatőrt is, akik próbálták megtudakolni, hogy miért teszik ezt velük. Egy idő után a kamera a földre téve sugározta élőben az eseményeket.

 

Minnesotában a rendőri túlkapások ellen folyik demonstráció, ám a tüntetések mostanra káoszba torkollottak, miután a demonstráció elvesztette békés jellegét, és a tüntetők először elfoglalták, majd felgyújtották az egyik rendőrőrsöt.

 

A zavargások egy 46 éves fekete férfi halála miatt törtek ki, aki rendőri intézkedés közben gyakorlatilag megfulladt a percekig nyakára térdeplő rendőr szorításától. Időközben Tim Walz, Minnesota kormányzója elnézést kért a CNN-től, az újságírókat pedig azóta elengedték.

 

(media1.hu)