Elhunyt a magyar újságírás meghatározó alakja

Aczél Endre 1968-ban végzett az ELTE BTK matematikai nyelvészet-orosz szakán. 1968–1974 között a Magyar Távirati Iroda külpolitikai tudósítója, majd szerkesztője volt. 1974–1977 között az MTI pekingi, 1981–1985 között londoni tudósítója volt.

 

1985-től öt évig a Magyar Televízió munkatársaként dolgozott. 1986–1990 között az MTV Híradó főszerkesztője, majd 1989-től egy éven át A Hét főszerkesztője is volt.

 

1990-ben pár hónapon keresztül a Kurír társfőszerkesztőjeként dolgozott. Majd 1991 és 2016 között a Népszabadság külső munkatársa volt. A Nap TV külpolitikai jegyzetírója. A Magyar Televízió és a Klubrádió műsorvezetője.

 

1994–1997 között a Tenisz Magazin főszerkesztője, 1996-2003 között a PannonVilág főszerkesztője volt. 1999–2008 között a Nap-kelte című műsort vezette. A Klubrádióban a 2000-es évek elején készítette és vezette az Aczélsodrony című sorozatát.