Életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott a várpalotai kettős gyilkossággal vádolt férfi

Mint írták: a 42 éves férfinál a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta, továbbá több mint hárommillió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte a vádlottat.

 

A férfi a vád szerint 2018 szeptemberében a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyen előbb megfojtotta korábbi élettársát, majd késsel megölte annak gyermekét is. Ezután tettét megpróbálta rablógyilkosságnak beállítani, de a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint a rendőrök a férfit a bejelentést követő négy órán belül elfogták, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.

 

A Veszprémi Törvényszék elsőfokú ítéletét az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezést jelentett be, így az ügy másodfokon a Győri Ítélőtáblán folytatódik. A bíróság a másodfokú eljárás befejezéséig – vádlotti és védői fellebbezés mellett – fenntartotta a vádlott letartóztatását.