Eldőlt a ferencvárosi ellenzéki polgármesterjelölt személye

Baranyi a momentumos Jancsó Andreát győzte le, aki a szavazatok 28 százalékát, Baranyi pedig 72 százalékot kapott, így ő lesz a jelenlegi fideszes polgármester ellenzéki pártok által támogatott kihívója.

 

Az első, kerületi előválasztáson az arra jogosultak mintegy 4 százaléka vett részt, ami megfelel a főpolgármester-jelölti előválasztáson tapasztalt arányoknak.

 

Jancsó Andrea ugyan nem vett részt az előválasztási eredményhirdetésen (előre tervezett utazása miatt, amiről előre, még az előválasztást megelőzően tájékoztatta Baranyi Krisztinát), ám azt már az urnazárást követően egyértelművé tette: „minden erőmmel azért fogok kampányolni, hogy a ferencvárosi ellenzék kisöpörje Bácskai János bandáját a kerületből. Együtt fogjuk megújítani a kerületet, együtt fogunk tisztességes gazdálkodást, tisztaságot, biztonságot, békét és nyugalmat teremteni.”