Egyre nagyobb bukás a HÉV besorolása a MÁV alá

Az egyik, hogy a csatlakozó állomásokra helyközi buszokkal érkezőknek a legtöbbször nincs idejük a HÉV indulásáig jegyet venni, hiszen ilyenkor egy busznyi ember tolonghat a pénztárnál vagy automatánál, és sokszor annyira szoros a csatlakozás, hogy még jegyvásárlás nélkül is alig lehet elérni   a szerelvényeket.

 

A másik még ennél is nagyobb probléma, bár ez állami hatáskör, hogy a HÉV-díjszabás rendkívül igazságtalan, az utasokra nézve kifejezetten méltatlan. Talán ezzel is kellett volna foglalkozni a szigorítások mellett.

 

Azért igazságtalan és kifejezetten drága a HÉV díjszabása, mert akik átutazzák a fővárosi határt, igen nagy mértékben drágul a jegyük.

 

Tehát anélkül, hogy többletteljesítményt vennének igénybe az utazásuk során, pusztán azért, mert egy képzeletbeli vonalon áthalad a szerelvény új díjszabási zóna kezdődik számukra. Pedig az egész országban nem ilyen a vasúti tarifa. Például a Nyugati pályaudvartól Dunakesziig 15 kilométernyi utat 310 forintért tesz meg velünk a vonat, de ha van Budapest bérletünk, akkor az Rákospalota-Újpestig érvényes.

 

 

Ha itt HÉV járna, akkor úgy számolnák ki a viteldíjat, hogy az utolsó fővárosi megállóig, Rákospalota –Újpestig 350 forintos BKK jegy, és innen egy 10 kilométeres (ez a legkisebb távolság, amire lehet jegyet váltani) kiegészítő kellene 250 forintért, tehát összesen 600 forintba kerülne a jegy. Ha már elkerültek a HÉV-ek a fővárostól, akkor díjszabásilag is illene ezt figyelembe venni!

 

Például a H5-ös HÉV-en egy Margit híd–Szentendrei jegy, Budapest-bérlet nélkül is maximum 370 forintba kellene kerülniük normál MÁV díjszabás szerint, de ehelyett a 660 forintot kér a szolgáltató!

 

Kérdeztük a MÁV-HÉV Zrt vezérigazgató-helyettesét, Sánta Zoltánt, aki a felvetett problémákat figyelmesen meghallgatta. A csatlakozó autóbuszok késése vagy a menetrendileg nem megfelelő időt biztosító átszállások esetére ő is úgy gondolja, hogy valamilyen megoldásra tényleg szükség lenne. Hírportálunknak úgy nyilatkozott, hogy amúgy is 30 napig még nem fogják megbüntetni az ellenőrök  az utasokat csak figyelmeztetik őket, így van idejük erre a valóban létező problémára is valamilyen megoldást találni. Azonban az üzletszabályzatban majd egyértelműen rögzíteni kell az esetleges módosításokat.

 

A díjszabási kérdésben azonban a vezérigazgató-helyettes nem tud intézkedni, bár a felvetés lényegét érti, az ármegállapítás állami hatáskör.

 

A HÉV-díjszabás kirívó aránytalanságát jól jellemzi például, hogy Soroksár, Szentistván utcától a Dunaharaszti felsőig tartó három kilométeres szakasz, teljes áron 600 forintba kerül a HÉV-ven, míg ugyanez a párhuzamos autóbuszjáratokon csak 250 forintba, ráadásul az autóbusz jobban feltárja, több megállóval a település belsejét. Egy diák esetében még nagyobb ebben a relációban  a kontraszt, 475 forintjába fáj a HÉV-utazás, míg a párhuzamos autóbuszon 125 forintot fizet.

 

Kertész Z István/kép: Joó Ádám