Egyre kapósabb a győri polgármesterség – már tíz jelentkező is akadt

Az egyik a fideszes Dézsi Csaba András kardiológus, a másik pedig ő – tette hozzá.

 

Pollreisz szerint a többi nyolc polgármester-jelölt csak zavaró tényező, és azt mondta, hogy a miután október 13-án még cak négy pályázó volt, ennyi véletlen nem lehet egyszerre.

 

A jelenségnek más oka is lehet, minthogy Győrben eszébe jutott az embereknek, hogy akár polgármesterek is lehetnek – fogalmazott.

 

Pollreisz Balász annak kapcsán nyilatkozott, hogy a napokban trágárkodó, halálos fenyegetést is tartalmazó levelet kapott egy ismeretlentől.