Édesszájú Semjén a kis Micimackó – de miért a mi pénzünkön..?

Kiderült egyebek mellett, hogy tavaly meglehetősen nagy lábon éltek az országgyűlési képviselőink. Köztük is annak a pártnak a (frakció) tagjai, amely ugyan formailag kormányon van, de a  közvélemény-kutatók által mérhetetlen támogatottságúnak számít. 

 

A KDNP 17 képviselőt számláló frakciója összesen 4 millió 837 ezer 593 forintot költött el csak élelmiszer- és italvásárlására 2017-ben.

 

Ajándékcsomagok és ásványvíz címen tavaly 10 szerződést is kötöttek, az Országgyűlésnek leadott számlák tanúsága szerint 9 millió 395 ezer 872 forint értékben. De a KDNP ajándékozási kedve itt nem állt meg - írja a 168ora sőt: 18, a Lekvárosház Kft.-től is vásárolt kétszer ajándékcsomagokat, 1 millió 201 ezer 339 forintért.

 

A cég nevéből és honlapjából következően ennyit fordítottak a kereszténydemokraták lekvárra, de további ajándékkosár és –csomagbeszerzéseik is voltak 1 millió 863 ezer 850 forint értékben. De, hogy ne csak a test, a szellem is jóllakjon, könyveket is adtak ajándékba: négyszer rendeltek, összesen 883 ezer 172 forintért.

 

Továbbá a KDNP-frakció a neki juttatott közpénzből vásárolt még egyebek mellett:

 

-481 ezer forintért képeslapot,

 

-306 ezer forintért borítékot,

 

-370 ezer forintért patchwork táskákat,

 

-225 ezer forintért gerincerősítő széket,

 

-718 ezer forintért irodaszert,

 

-éttermi szolgáltatást és szálláshelyet 10,836 millió forintért,

 

-egyéb rendezvényszolgáltatást 5,978 millió forintért.

 

Honlap-üzemeltetésre 7,75 millió forintot(!), informatikai eszközök beszerzésére 1,99 millió forintot, számítástechnikai tanácsadásra pedig 4,46 millió forintot(!) áldoztak a kereszténydemokrata honatyák.

 

Közvélemény-kutatást 6,59 millió forintért rendeltek a Nézőpont Intézettől, az egyik legnagyobb tétel pedig a szerződéseik alapján egy 33,34 millió forintos kiadás, amelyet tanácsadókra fordítottak.

 

(kép: Breyer Gábor)