Döntött a kormány, újra jön a határzár

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a pénteki kormányinfón jelentette be, hogy szeptember 1-től külföldi állampolgár nem léphet be Magyarország területére, csak indokolt esetben. A hazai megbetegedések többsége külföldi eredetű, és mivel a vírus terjedése a munkavégzést és az iskolakezdést veszélyezteti, ezért a határvédelemnél visszatérnek a korábbi, tavasszal érvényes szabályokhoz – mondta a Miniszterelnökség vezetője.

 

Külföldről hazatérő magyar állampolgárok esetében két hét karantén vagy két negatív teszt az előírás, ez minden külföldről hazaérkezőre vonatkozik. A külföldről hazaértők tesztelését nem állja a kormány, azt mindenkinek magának kell fizetnie. A mostani intézkedések legalább egy hónapig érvényben maradhatnak, addigra lezárul a nemzeti konzultáció, utána lehet majd mérlegelni az új intézkedéseket.

 

Gulyás Gergely közölte azt is, az EMMI ajánlása nem tiltja meg, de nem is javasolja a nagy tanévnyitó rendezvények megtartását. A kormány döntött arról is, hogy egyedileg lehessen elbírálni az iskolák lezárását, ha magas lesz a fertőzöttek aránya egy-egy intézményben.