Demokrácia van(?) - pénzügyileg is kinyírhatják az ellenzéki pártokat bármikor

A Jobbik kedvezményes árú plakátkihelyezései miatt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott több mint háromszázharminc millió forintos büntetést a párt állami támogatásából vonják le. Túl azon, hogy az ÁSZ határozatát nem lehet megfellebbezni, ez az intézkedés nem csak igazságtalan, hanem súlyosan veszélyezteti a demokráciát is. Más ellenzéki pártok is kaptak pénzbüntetéseket az ÁSZ-tól, bár jóval kisebbeket. A Jobbikénál kisebb összegű büntetések azonban nem azt jelentik, hogy igazságosabbak lennének, legfeljebb kevésbé lehetetlenítik el egy-egy párt működését.

 

Az ÁSZ jelentés alapján a Jobbik 331,660 millió, az Együtt 9,815 millió, a Demokratikus Koalíció (DK) 8,245 millió, a Párbeszéd 7,525 millió, a Liberálisok 6,185 millió, az LMP 4,420 millió, az MSZP pedig 2,025 millió forint értékben fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást. Ezeket az összegeket júliustól vonja le az Állam Kincstár az érintett pártok állami támogatásából. Egyedüliként az MSZP fizette már be önként a kiszabott bírságot.

 

Bár látszólag minden a legnagyobb rendben van, hiszen a törvény úgy írja elő, hogyha a pártok az Ász-határozatban megjelölt összegeket önként nem fizetik be, akkor azt adó módjára vonják le.

 

Miért sértik súlyosan a jogállamiságot ezek az intézkedések?

 

Először is azért van a politikai pártoknak anyagi támogatása a központi költségvetésből, hogy legyen forrásuk is a versengésre. Ez kifejezetten az állampolgárok érdeke, a demokrácia alapja. Pénz nélkül nem lehetne az országos politikai palettára felkerülni, hiszen a szóróanyagok, a plakátok, az alkalmazottak is komoly költségeket emésztenek fel. Amikor valakik azt mondják, hogy a pártok tartsák el magukat a tagdíjaikból akkor csak arról feledkeznek el, hogy a politikai tömörülések a demokrácia, a választhatóság alappillérei, nélkülük egyértelmű diktatúra vagy anarchia lenne az országban.

 

Ugyanakkor az a tény, hogy nem lehet kifogásolni az Ász határozatait önmagában sem megnyugtató. Most azonban különösen nem az, amikor egyetlen pártszövetség, a hatalmon lévő Fidesz-KDNP emberei kerültek minden fontosabb intézményben döntéshozói pozíciókba. Ráadásul, ha a kormánypártok költekezéseit részrehajlás nélkül megvizsgálták volna, akkor legalább két-háromszázszor nagyobb büntetést kellett volna rájuk kiróni, mint a Jobbik nem csekély büntetése. Túl azon, hogy rendkívül igazságtalan volt a módszer, ahogy az Ász döntött, egy nagy összegű büntetéssel gyakorlatilag el lehet lehetetleníteni, meg lehet szüntetni egy pártot. Annak se dőljön be senki sem, hogy milyen rendes az Ász, hogy csak a választások után kezdi érvényesíteni a maga hozta szankciókat. Ugyanis ez a fenyegetettség önmagában árnyékot vetett a választások tisztaságára.

 

Itt van például a Lehet Más a Politika (LMP) pénzbüntetésének alapját képező állítás, miszerint túl olcsón bérelte a párt a bázishelyét képező helyiségcsoportot – ezzel szemben kifejezetten drágán bérli az LMP a központi helyiségeit. Egy nem elrugaszkodott és politikailag nem motivált felmérés alapján csak ez jöhetne ki – ennek ellenére nem lehet jogilag megvétózni az ÁSZ határozatot. Ezért egyértelmű, hogy a jogállamiság alapjait támadja az ellenzéki pártok büntetése.

 

Kertész Z István