Czeglédy: „Hatalmas csalódás lesz a vége, ha nem aktivizálódunk május 26-án”

Aggodalma szerint a Fidesz a legnagyobb arányú győzelmet akarja elérni az egész Unióban az EP választáson induló pártok közül:

 

„A Fidesz azt csinálja, mint tavaly márciusban: szépen csöndben, mindenkit altatva végigjárják az összes regisztrált szavazójukat (legalább két millió, de inkább két és fél millió választót), majd a legkülönfélébb módon mozgósítják őket (sms, email, messenger, Facebook, telefonhívás), természetesen még a választás napján is. Közben persze a Kubatov-listájukat is frissítik. Legalább egy tucatnyian hívtak a választókörzetemből, hogy miután elküldték a hozzájuk becsöngető kedves középiskolás lányokat, ők az ajtójuk előtt jegyzeteltek. Tehát nem csak a rájuk szavazókat tartják nyilván, de ez már nem számít újdonságnak.

 

Orbán azt akarja, hogy legalább két és fél millió Fidesz-szavazó menjen el, és voksoljon rá, mert így el fogják érni, hogy a jelenlegi választási részvételi hajlandóság alapján a maximum 1,6 millió ellenzéki szavazóval szemben majd egy millióval több fideszes fog felsorakozni a vezér oldalán. A részvétel így meg fogja közelíteni az 50%-ot, ami nem ördögtől való szám tekintve a 2018-as országgyűlési választások 70%-os részvételi arányát, és az akkori több, mint 2,8 millió Fideszre szavazót.

 

Ha így fog történni, akkor Orbán szerez 15 mandátumot, a DK, az MSZP és a Jobbik 2-2-2-őt, a többi ellenzéki párt pedig semmit, ugyanis nem lesz elég 150.000 szavazat sem egy mandátumhoz.

 

Orbán kijelentette: az az önkormányzati képviselő vagy polgármester, vagy potenciális jelölt, akinek körzetében vagy településén nem lesz megfelelő a részvétel, az nem indulhat el ősszel. Személyesen fogja megvétózni. Így aztán a fideszesek, akiknek egzisztenciájuk, jövőjük múlik azon, hogyan sikerül a mozgósítás, vért izzadva dolgoznak. Panaszkodnak is rendesen.

 

Orbán pontosan tudja, ha az ellenzék és választóik erőre kapnak, akkor veszélyben lesznek ősszel az önkormányzati választásokon, és ha ősszel sok helyen buknak, akkor nem lesz olyan könnyű nyerniük 2022-ben, mint tavaly.

 

Neki a 2022-es győzelem ismét élet-halál kérdése lesz. Cselekedjünk! Ne hagyjuk, hogy még a reményt is elvegye tőlünk!” – áll a DK-jelölt felhívásában.