Csintalan a Hír TV-ről: „Még a büfést is megfenyegette a Fidesz – mindenki tudta, hogy mi lesz...”

A tévében percek alatt lezajlott a hatalomátvétel múlt héten, miután Simicska Lajos eladta cégeit Nyerges Zsoltnak, a tévé új vezetése büszkén hangoztatta, visszatértek a jobboldalra. Csintalan azt mondta, nem akarja tudni, milyen alkut kötött Simicska Lajos, nem is kérdezett rá a részletekre, azt sem tudta megerősíteni, hogy Simicska ajánlkozott fel, hogy eladó a Music FM.

 

Részben gazdasági döntést hozott Simicska, mikor eladta mindenét, "ugyanakkor ma Magyarországon bárkit falhoz lehet állítani, börtönbe lehet vetni".

 

Csintalan azt állítja: akik a G-nap után jöttek a Simicska-médiába, pontosan tudták, hogy csak pár évre tervezhetnek.

 

Ezt az interjú készítője, a korábban a Magyar Nemzetnél is dolgozó M. László Ferenc is megerősíti, ahogyan hasonlóról számolt be Veiszer Alinda is, akit már a választás után, még a mostani hatalomátvétel után kirúgtak - írja az Index.

 

"Akik ott maradtak a G-nap előtti időszakból, elképesztő tortúrákat éltek át, ezerszer megüzenték nekik a Fideszből, hogy ki fogják nyírni Lajost, hagyják ott, amíg csak lehet, mert a kormánypárti sajtóban háromszoros pénzt kapnak. Ha nem mennek, és 2018-ban győz a Fidesz, akkor soha nem kapnak majd állást a magyar médiapiacon. Még a büfést is megfenyegették" – többek között ezt nyilatkozta Csintalan a Magyar Narancsnak.