Botkát most éppen bírói korrupcióval vádolja a kormánypárti sajtó

 

A kormánypárti sajtó azonnal megtámadta az ítéletet hozó bírókat kapcsolatot keresve személyük és a szegedi önkormányzat között. A kabinet az Országos Bírósági Hivatalhoz fordult, amely jelentést kért a szegedi Törvényszék elnökétől és vizsgálatot is elrendelt. Botka László a helyi testületi ülésen is előkerülő témáról megjegyezte, hogy „a legsötétebb diktatúrát idézi a bíróságok elleni lerohanás”. 

 

Történt mindez annak kapcsán, hogy Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: a Fidesznek meggyőződése, hogy erősen felmerül a bírói korrupció gyanúja a Szeviép-ügyben.

 

Attól most tekintsünk el, hogy mennyire tényszerű a gyanú, amint éppen felmerül, még ha erősen is.  Arra viszont érdemes felhívni a figyelmet, hogy véletlenül pont akkor támadják ismét Botkát, amikor bejelentette: indulásként tíz megyei jogú várossal szövetkezve létrehozták a Szabad Városok Szövetségét – amit nem mellesleg Karácsony Gergely is tervez.

 

Az MTI tudósítása szerint Halász kijelentette, hogy sokakkal együtt megdöbbenve látta, hogy a Szegedi Törvényszék másodfokon felmentette a Szeviép-ügy vádlottjait. Sajtóhírekre utalva hozzátette, a napvilágra került információk alapján az látszik, Botka László a másodfokon döntő bírói tanács tagjait előnyökhöz juttatta a szegedi önkormányzaton keresztül, és ez erősen felveti a bírói korrupció gyanúját.

 

„Az látszik, hogy a Szeviép-vezetők büntetőügyében Botka László a másodfokon döntő bírói tanács tagjait előnyökhöz juttatta a szegedi önkormányzaton keresztül” – emelte ki a Fidesz-frakció szóvivője. Mindezt onnan vélelmezi Halász János, hogy tanácsvezető bíró luxuslakást vehetett az önkormányzattól Szeged belvárosában, „szociális áron”.

 

A törvény nem tiltja, hogy bíró gazdasági társaság tagja lehessen, csak a személyes közreműködést zárja ki, így egyelőre nem lehet megítélni az összeférhetetlenséget – nyilatkozott a téma kapcsán Kónya István, a Kúria elnökhelyettese.

 

A Botka Lászlóhoz közel álló szeged.hu oldalán egyenesen a PestiSrácok portálnak üzennek „Szálljatok le Kovalcsik Éva bírónőről! Elég a terrorból, az álhírekből” című írással.

 

Ebben cáfolják a korrupciógyanús vádakat és kijelentik, hogy teljesen szabályosan, mindenféle trükk és mutyi nélkül vette meg a Kölcsey utcai lakást a Szeviép-ügy bírája: teljesen szabályosan csinált mindent, semmilyen stikli, ügyeskedés nem volt.

 

Minden további magyarázkodás nélkül beidézik a szegedi IKV hivatalos válaszát, amiből egyértelműen kiolvasható: a bírónő, mint a lakás jogszerű bérlője, a jogszabály biztosította elővásárlási jogával élve kezdeményezte a lakás megvásárlását 2015-ben. A lakásnak jogviszonyfolytatással lett a bérlője. Az ingatlan értékét pedig „a Pénzügyi és Vagyongazdálkodási Bizottság 2015. augusztus 12. napján kelt határozatával a lakást 21 millió 100 ezer forint forgalmi értéken kijelölte értékesítésre a bérlő részére.”

 

Farkas László pedig a bizottság elnökeként a Fidesz-KDNP jelöltje volt.