Borkai-ügyben kért segítséget Trumptól a főügyész

A lap értesülése szerint Ibolya Tibor tavaly januárban a rendőrséggel párhuzamosan külön is intézkedett azért, hogy olyan adatokat szerezzen az Egyesült Államokból, amelyekkel azonosíthatják a máig ismeretlen szerzőt, aki kirobbantotta az egész Borkai-ügyet.

 

A lap arról is ír, hogy a fővárosi főügyész úgy kért bűnügyi támogatást, hogy említést sem tett „Az ördög ügyvédje” politikai szerepéről, a Washingtonba küldött levélben Ibolya Tibor úgy fogalmazott: „Biztosítom önöket arról, hogy a kérelem tárgya nem politikai, illetve katonai bűncselekmény, és a kérelem nem függ össze politikai vagy katonai bűncselekménnyel.”

 

Hozzáteszik, ez a kikötés azért fontos, mert ha olyan bűncselekményről van szó, amely összefügg a politikával, akkor megtagadhatják a segítségnyújtást. A fővárosi főügyész a leírtak szerint a szerző WordPress-blogjához és Facebook-oldalához kapcsolódó adatokat szerette volna megszerezni az amerikai igazságügyi minisztériumtól.

 

A Facebook esetében sikerrel is járt, és ezen információk alapján áprilisban beidézte és gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség Czeglédy Csabát. A Demokratikus Koalíció politikusát azzal gyanúsították meg, hogy az ő bankszámlájáról fizették Az ördög ügyvédje Facebook-oldal Győr-Moson-Sopron megye területére koncentrált hirdetéseit. Czeglédy Csaba a kihallgatási jegyzőkönyv szerint azt mondta: „sajnos nem én vagyok az ördög ügyvédje, büszke lennék rá, ha én lennék.”