Bayer Zsolt megnyugodhat: nem lesz politikai tisztogatás a vári lakások miatt

Bayer Zsolt Fidesz-tag publicistáról a 24.hu írta meg, hogy 32 ezer forintért bérel lakást a Várban. Nemrég a kerület polgármestere bejelentette, hogy emelni fogják a lakbért. Ezután Bayer közölte, közérdekű adatigénylést nyújt be az I. kerülethez olyan emberek bérlakásai miatt, akik szerinte az ellenzéki oldalhoz sorolhatók, mint az önkormányzat egyik tanácsadója.

 

V. Naszályi Márta (Párbeszéd) úgy nyilatkozott a Klubrádiónak, hogy az adatokat nem Bayer, hanem a Magyar Nemzet egyik újságírója kérte ki, és meg is kapja, szerinte mivel az önkormányzati lakások a közvagyon részei, azokról információt adni közügy.

 

Valamennyi lakásbérleti szerződést felülvizsgálják, pártállástól (mert ezt nem is tudják), szimpátiától és ártól függetlenül, mert azt szeretnék bemutatni, hogy rendszerszinten mi történt ott az elmúlt évtizedekben – mondta V. Naszályi Márta.

 

Úgy fogalmazott: összefonódás volt az önkormányzat és a lényegében egyetlen ingatlanközvetítő iroda között, amely a csereszerződésekkel foglalkozott. Azt látni, hogy nem volt véletlen, melyik lakások kihez és hogyan kerültek. Kiemelte: vannak, akik azt hiszik, hogy ő „politikai tisztogatásba” akar kezdeni, úgy akar viselkedni, mint az előző polgármester, de ez nem igaz. Szakmai, jogi alapon döntenek, csak azt nézik, mi jó az önkormányzatnak és az ott élőknek – tette hozzá.

 

(klubradio.hu)