Bauer Tamás: Generációk a tüntetésen

A tábla alapszíne a Momentum lilája, és át van húzva rajta az MSZP és a DK logója. (Nem a ma használatos, hanem az alakulástól 2014-ig használt DK-logó.) A tábla szövege viszont a 89-es politikai generáció minden tagját száműzné a közéletből. Ilyen állítást a Momentum hivatalos dokumentumaiban tudtommal ugyan nem találunk, de nem is nagyon idegen a Momentum vezetőitől, hiszen kampányukban a „Momentum-generációra” való szavazásra hívták fel a választókat.

 

Mindenekelőtt állapítsuk meg: a tábla alkotói tévednek. A mai MSZP-nek és a DK-nak kevés köze van a 89-es politikai generációhoz. Nem sok közük van hozzá személyükben. Az MSZP mai vezető arcai Hiller István és Molnár Gyula kivételével nem politizáltak 1989-90-ben, jóval később kerültek a politikába, s nekik kettőjüknek sem volt vezető szerepük az MSZMP átalakulásával létrejött MSZP arculatának meghatározásában.

 

A DK legtöbbet szereplő arcaira ez még inkább igaz: Gyurcsány akkoriban éppen távozott a politikából, hogy oda több mint egy évtized elteltével térjen csak vissza, a többiek (Molnár Csaba, Vadai, Varju, Gréczy) csak jóval később kapcsolódtak be az MSZP-s politikába. A 89-es MSZP két jelentős politikusa, Kósáné Kovács Magda és Vitányi Iván ugyan a DK-ba lépett át, Vitányi a párt „örökös tiszteletbeli elnöke”, de szerepe a DK megjelenítésében erősen korlátozott. A két párt mai vezetői, arculatuk alakítói a 89-es rendszerváltás élményének nem voltak részesei, annak lényegét tapasztalataim szerint nem is igazán értik.

 

Ez a tévedés sem változtat ugyanakkor azon, hogy a Momentumot létrehozó politizáló fiataloknak indokolt tisztázniuk viszonyukat azokhoz, akiknek valóban meghatározó szerepük volt 1989-90-ben. Amikor tavaly októberben a Momentum programot hirdetett, a meghívott és a program egyes fejezeteit méltató idős szakemberek közé meghívták Bod Péter Ákost és Jeszenszky Gézát, az Antall-kormány két emblematikus arcát. (Miniszterként illetve jegybankelnökként játszott szerepükről nem ez alkalommal indokolt bármit mondani. Számomra politikai ellenfelek voltak. Mostanra szembefordultak Orbán önkényuralmával, és ez kétségtelen érdemük.)

 

Miképpen viszonyul a Momentum 1989-90-nek azokhoz a vezető szereplőihez, akik az Orbán-féle demokráciaromboló fellépéssel végig szemben álltak? Az egykori SZDSZ-hez? A DK olyan tagjaihoz, mint Vitányi, Debreczeni (ők bizony a 89-es politikai generációhoz tartoznak) vagy akár én magam. Nem mint személyek vagyunk érdekesek, hanem mint egy politikai irány képviselői. A Momentum március–áprilisi visszalépési gyakorlata szerint előbb nyitnak az MSZP és a Jobbik, mint a DK irányába. No, a Jobbiknak bizonyosan semmi köze „a 89-es politikai elithez”, a jobbikosoknak nem kell takarodniuk a magyar közéletből. Elvégre a Momentum is 21. századinak mondja magát, mint a Jobbik és az LMP, vagy az LMP és a Jobbik, nem emlékszem már, melyiküké is az elsőbbség.

 

A 89-es politikai generációnak megvannak a maga érdemei és a maga hibái, ha tetszik bűnei. A 89-es politikai generáció hozta létre Magyarországon a demokratikus jogállamot, a hatalommegosztást, megteremtette a modern piacgazdaság intézményi feltételeit, kialakította a független közmédiát és szabaddá tette a sajtót, bevitte Magyarországot a NATO-ba és az Európai Unióba, ha tetszik a szabad államok közösségébe. Amikor Magyarországot a 89-es politikai generáció irányította, a nemzetközi mérések szerint hazánk a demokratikus átalakulás éllovasa volt. (Nem magunk mondtuk ezt a kilencvenes években, a külvilág látta így.) És persze a 89-es politikai generáció kormányra került pártjai vitték pénzügyi válságokba az országot 1994-95-ben és 2006-ban is, és ők tették a kormánypártok által vezérelt széleskörű korrupciót, helyesebben a hivatali hatalommal való anyagi természetű visszaéléseket (mert ez nem a hagyományos korrupció, rosszabb annál) elsőként a hatalomgyakorlás részévé.

 

Ez utóbbiak a 89-es politikai generáció kormányra került szegmensének vitathatatlan hibái, ha tetszik bűnei. Igen, ez a mi felelősségünk. Hogy a magukat 21. századiaknak mondók el tudnák-e kerülni az ilyen hibákat, bűnöket, ha kezükbe kerülne a kormányzati hatalom, egyelőre nem tudjuk megítélni. Az, ahogy az LMP és a Jobbik partnere volt a Fidesznek a korábbi kormányzat tisztviselőivel szembeni leszámolásban, ebben a tekintetben rossz előjel.

 

Annyit a 89-es politikai generáció nem fideszes részéről (merthogy Orbán, Kövér, Áder, Szájer, Deutsch is a 89-es politikai generációhoz tartozott, mégsem volt Fidesz-logó a momentumos felvonulók tábláján) mindenesetre tudunk, hogy a kétharmados hatalmat sem a jogállam, a hatalommegosztás felszámolására, hanem megerősítésére használták.

 

Ideje, hogy mindezt momentumos barátaink is átgondolják.