Azonnal reagált az MSZP-Párbeszéd: Csak az összefogás segíthet

Karácsony újra elmondta, hogy az MSZP-Párbeszéd nyitott a további egyeztetésekre más pártokkal és nem rajtuk múlik, ha nem jön össze az összefogás. Éppen ezért minden ellenzéki pártot várnak a március 15-i megemlékezésükre, illetve meginvitálta Márki-Zay Pétert is a színpadra, hogy majd mondjon beszédet.

 

Molnár szerint sikerült letörni vasárnap az apátia falát, és hamarosan a félelem fala következhet. Persze csak ha mindenki elmegy március 15-én a megemlékezésre, mert szerinte aki nem lesz ott a Hősök terén, az már a 2022-es választásra készül.

 

Az összefogásra viszont kicsi az esély a Jobbikkal, legalábbis Karácsony elmondása szerint nem lát lehetőséget szervezett együttműködésre a jobboldali párttal.