Az összefogásról és a kormányváltásról szólt az október 23-ai ellenzéki nagygyűlés

Az első felszólaló a Jobbik elnöke, Jakab Péter volt, aki kisebb meglepetésre nem jutott be az előválasztás második fordulójába. A politikus azt mondta a színpadon, hogy miután sikerült megteremteni az ellenzék egységét, most a nemzet egysége van soron.

 

„Itt az idő, hogy megmutassuk, milyen lesz a jövő Magyarországa. Az Orbán-rezsimnek múltja van, de jövője nincs. A jövő mi vagyunk, akik nem alkuszunk a hatalommal, se pénzért, se pozícióért. Azok, akik alkut kötöttek a rezsimmel, ma nyugodtan hagyják otthon a koszorút, mert nem emlékeznek azokra, akik az életükkel fizettek a szabadságért.”

 

Jakab Péter után Fekete-Győr András lépett színpadra, aki a Momentum miniszterelnök-jelöltjeként indult az előválasztáson, csalódást keltő eredménye miatt azonban végül távoznia kellett a párt éléről. A fideszes szavazók átcsábítása, és az ezzel elérhető kétharmados választási győzelem lehetősége mellett az ellenzéki összefogás erejét is kiemelte beszédében.

 

„Libabőrös vagyok, történelmi momentum ez. A gyermekem 18 év múlva az érettségin lehet, hogy elemezni fogja.”

 

Jordán Tamás volt a harmadik szónok. A Kossuth-díjas színész 1956-ban ott volt a Sztálin-szobor ledöntésénél, és a színpadon felidézte akkori emlékeit, majd elszavalta József Attila A számokról című versét.

 

A Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, a második fordulóból vesztesen kikerülő Dobrev Klára váltotta a színészt a színpadon. A politikus arról beszélt, hogy bár sokfélék az ellenzéki összefogás tagjai, közös célért küzdenek.

 

„Demokratának lenni azt jelenti, hogy elfogadom és bátorítom a sokszínűséget, és ezt az elfogadást minden nap gyakorlom is. Hogy senkit nem rekesztek ki, hogy senkinek nem mondom azt, hogy nincs itt a helyed. Nem vonom meg tőlük a szót, mert ez itt Magyarország, ti vagytok Magyarország mindannyian, és akkor tudjuk legyőzni Orbánt, ha ilyen sokszínűek is maradunk.”

 

Az utolsó előtti felszólaló Karácsony Gergely volt. Budapest főpolgármestere az előválasztás második fordulójában visszalépett a későbbi győztes Márki-Zay Péter javára, és ezúttal is dicsérte politikustársát. Karácsony szerint "csak szabad ország lehet közös hazánk", és a mai napon, az ellenzéki összefogással születik meg a negyedik magyar köztársaság, ami elhozhatja ezt a szabadságot.

 

„Amikor mi összefogást hirdetünk, nemcsak azért tesszük, mert ebben a választási rendszerben csak így lehet nyerni. Akkor is az összefogásról kellene beszélnünk, ha nem lennének választási matematikai képletek. A szétszakadt hazát ugyanis mindenképpen újra kell egyesíteni.”

 

Végül az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter következett, akit a tömeg MZP-skandálással fogadott. Hódmezővásárhely polgármesterének fő üzenete az volt, hogy ha együtt marad az ellenzéki tábor, akkor le tudja győzni a 2022-es választáson a Fideszt. A politikus párhuzamot volt az 1956-os forradalom és a mai helyzet között.

 

„56-ban nem azt nézték, amikor a puskát töltötték, hogy akik jobbról vagy balról mellettük vannak, tartoztak-e párthoz. Minden magyar együtt volt, teljes nemzeti összefogás volt, mert csak így lehetett legyőzni az orosz hadsereget. A mai nap üzenete számotokra a teljes összefogás. Idősek és fiatalok, férfiak és nők, párttagok és civilek: ha együtt harcolunk a közös ellenség ellen, akkor győzni fogunk.”

 

A rendezvény végén a színpadra szólították a 106 egyéni körzet ellenzéki képviselőjelöltjeit, azaz az előválasztás győzteseit. A hangszórókból ezalatt Johannes Brahms 5. magyar táncok című műve szólt.

 

(forrás: euronews.com)