Az LMP új társelnöke a Jobbikkal igen, de az MSZP-vel és a DK-val semmiképpen nem fogna össze

Az egyik a pártot országos ismertségűvé növelni, hiszen az országos hálózatuk, bázisuk abból a szempontból országos, hogy a nagy vidéki városokban ott vannak, jól is szerepeltek, de sok nincsenek jelen, alapszervezetük sem.

 

Ezzel együtt kifejezetten szeretne vidéki politikusként megjelenni: éppen ezért azt ígérte, hogy nem egy országos témában majd Pécsett fog tartani sajtótájékoztatót, és ennek szimbolikus jelentőséget is tulajdonít.

 

A másik fontos programja, elképzelése Keresztesnek az általa XXI. századi pártoknak mondott szervezetekkel, illetve helyi civil csoportokkal való együttműködés. A XXI. századi pártokon érti az LMP-n, és kiemelt szövetségesén, az Új Kezdeten kívül a Jobbikot, a Momentumot és az MKKP-t is./.../

 

Ugyanakkor Keresztes László Lóránt azt is mondta, hogy a Jobbikkal csak akkor fognának össze az ő elképzelése szerint az LMP által koordinált együttműködésben, ha a Jobbik megmarad a néppártosodás útján, és biztos lesz, hogy nem radikalizálódik.