Én jeleztem is, amikor ezzel szembesültem, hogy aggályos egy ilyen tartalmú tábla, és várjuk az állásfoglalását a Belügyminisztériumnak. Ennél többet nem tudok önnek mondani, az imént beszéltem az illetékesekkel, és azt mondták, hogy irányítsam a Dél-pesti Tankerületi Központhoz azokat a kérdéseket, amik ezzel kapcsolatosak, úgyhogy ezt tudom mondani – közölte a portállal Bese.
Ahogy arról pénteken beszámoltunk, panaszt kapott az ügyben, ezért vizsgálatot indított az Orbán Viktortól származó idézetek miatt az oktatási jogok biztosa, Aáry-Tamás Lajos. A tábla nem mindenkinél verte ki a biztosítékot, Ábel Attila, a csepeli önkormányzat Fideszből kizárt alpolgármestere szerint például ha Kossuth-idézetek lehetnek az iskolában, akkor Orbán is lehet.
A Magyarország hét törvénye felirat mellé az alábbi Orbán-bölcsességek kerültek:
-Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!
-Minden magyar gyermek újabb őrhely!
-Az igazság erő nélkül keveset ér!
-Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!
-Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!
-Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!
-Egyetlen magyar sincs egyedül!
Az ötvenes években alapított iskola akkoriban Sztálint és Rákosit idéző feliratokkal igyekezett megfelelni a kor elvárásainak.