Az eredeti Vándordiák mozgalomról

Teljesen egyértelmű, hogy a Fidesz-KDNP kormányzat közpénzből akar ideológiai átnevelő táborokat létrehozni. Egy szegényebb sorsú családban igenis vonzó lehet az ingyenes részvétel, amely ráadásul be van csomagolva szabadidős jelmezbe. Az igazságos az lenne – ha már a közös pénzünkből szervezik ezeket, ha több oldalról világítanák meg a közéletet, a magyar hagyományokat és a részvevő fiatalokra bíznák a döntést. Persze ilyet nem fog szervezni a jelenlegi hatalom, csak olyat, amelyikről úgy gondolja, hogy a pár év múlva választókorúvá váló fiatalt meg lehet etetni mindenféle „hagyományőrzéssel.”

Igen fontosnak tartjuk azt is bemutatni, hogy a névadó Vándordiák mozgalom a XX. század eleji rövid élete során éppen nem arról szólt, mint amit a regnáló hatalom a róla elnevezett táborokban be akar tuszkolni a részvevők agyába.

 Mi volt a Vándordiák mozgalom?

„1906. július harmadikán este, a budapesti Keleti pályaudvar előcsarnoka a szokottnál is élénkebb volt. Nem egy ember, aki ott járt, kíváncsian kérdezősködött, hogy ki az a sok turistazsákos kis legény, akit papa, mama, testvér ide kikísért és most mindenféle tanáccsal lát el búcsúzóul.

–Ezek Gáboristák! – volt a felelet néhány beavatott részéről. – Tátralomnicra utazik az egész internátus, ott töltik a nyarat, aztán gyalog jönnek vissza – szólt az érdeklődőknek a felvilágosítás.” Ez az idézet a nyolc évvel később megjelent egyetlen Vándordiák Évkönyvből való és kiválóan rámutat az időközben egyesületté szerveződött gyakorlat úttörő jellegére.

Egy, a XX. század eleji hirdetés adta tudtul a szülőknek, hogy a budapesti VI. kerületi Nagy János (ma Benczúr) utcában Gábor Ignác fiúinternátusa a kor minden követelményének eleget téve fogadja a jelentkezőket. Villaépületben, modernül berendezett, utcára és kertre néző hálótermekkel, tantermekkel, mű- és tornateremmel, teniszpályával, bentlakó francia, német és angol tanerőkkel várja a fiúkat. Szabadidejüket vívásra, svédtornára, rajzolásra vagy zenetanulásra is fordíthatják a tanítványok. Az internátus vezető tanára, Gábor Ignác azonban egy új, az épület falain kívüli elfoglaltságot is szeretett volna meghonosítani. Ő személy szerint, tizenhat éves korától húsz éven át minden nyáron nagyobb vándorútra indult, a legtöbbször hetekig tartó gyaloglás árán. A vezetése alatt álló intézet kis lakói először 1904-ben indultak előre megszervezett nyári gyalogvándorlásra. Ezt követően majdnem tíz évig minden nyáron több hetet túráztak a Felvidék, a Tátra vagy az Alpok vidékén.  Pedagógiai és orvosi szempontból is bebizonyosodott, hogy ezek a mai szemmel is hosszú gyalogvándorlások, nagymértékben fejlesztették a részvevőket. Azonban ezeken a nagy utakon nem vehetett részt az összes internátusban lakó, csak a megfelelő egészségi állapotban lévő, jó bizonyítványú és önként jelentkező növendékek.

Ezek a feltételek nem voltak alaptalanok, mert nem csekély környezeti és főleg kényelmi különbség volt a megszokott, elit internátusihoz képest ezeken a vándorlásokon. Meg kellett ismerkedniük a valóságban is a vidék egyszerű, de szívélyes világával.

A már említett 1906-os vakáció második felében is csupán 20-25-en indultak haza gyalogosan Tátralomnic közeléből Budapestre, a többi fiú vonattal utazott vissza. A vándorló diákok csoportját is természetesen tanárok kísérték és napi 23 – 30 kilométert gyalogolva, a Király-hegyen és a Murányi fennsíkon keresztül Breznóbánya érintésével Selmecbányán át Léváig jutottak el. A korabeli Magyarországon egyébként is igen körülményes volt a közlekedés, így ebben az időben nem csak kalandot, hanem praktikus megoldást is jelentett az ilyen hosszú vándorlás.

A maroknyi diáksereg hol pajtában, hol házak padlásain, de volt, hogy kis szállodában vagy iskolai tornateremben pihent le. Az útjukba eső városkákban sokszor a helyi elöljáróság vendégeltette meg a lelkes csapatot. Persze nem hipp-hopp alapon tették meg az utat, hanem a tanári vezetés, elsősorban Gábor Ignác már év közben hosszas levelezéssel szervezte meg ezeket a vándorlásokat.

A kezdeti sikereken felbuzdulva Gábor tanár úr úgy gondolta, hogy nem korlátozódhat ez a tevékenység csupán az ő intézetére, ezért szorgalmazta, egy a diákok vándorlását elősegítő egyesület létrehozását. Fáradozását 1909-ben siker koronázta, megalakult a Vándordiák-egyesület. Már ezen a nyáron útnak indította az egyesület az első, nem internátusi alapon szerveződő, 25 fős diák-vándorcsapatát. A következő szünidőkben előfordult, hogy egyszerre három csoport is járta az országot. Az egyesület székhelye nem Gábor Ignác internátusában, hanem a Munkácsi Mihály utca 21-ben lett kialakítva, ide futottak be a szervezőknek szánt válaszlevelek is. Fontos előrelépés volt, hogy a MÁV a csoportos diákkedvezményt a különböző diákintézményekből verbuválódott résztvevőknek is megadta.

Egy kisdiáknak óriási kalandnak tűnt egy ilyen vándorúton való részvétel, nem is csoda, hogy általában ötszörös volt a túljelentkezés. Minden érdeklődő kisdiákot orvosi és tanári bizottság vizsgált meg és csak ezután jött szóba a részvétel anyagi oldala. A Vándordiák-egyesület által az iskolákba kiküldött jelentkezési lapok  eleve kikötötték, a jó tanulmányi eredményt és magaviseletet valamint a tüdő a szív és a csontrendszer kifogástalan állapotát. Azonban a fiúk felekezeti hovatartozására – a korszellemet jócskán meghaladva – nem kérdeztek rá.

Külföldi, elsősorban: német, svájci és francia példák alapján szorgalmazták, hogy lányoknak is legyen vándorló csapatuk, de a korszellem és az a bizonyos 1914-es puskalövés minden szép elképzelés végét jelentette. Diákvándorlások helyett katonacsapatok gyalogoltak végig Európán – kitört az első világháború.

Kertész Z István