Az ellenzéki pártok nem vesznek részt Hadházyék közmédiás blokádjában

Az ATV megkeresésére a DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Momentum, és a Párbeszéd is úgy nyilatkozott, hogy nem csatlakoznak a blokádhoz. Ezt részben a járványhelyzettel, részben azzal indokolták, hogy most a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét helyezik inkább előtérbe, amelynek hallgatói aznapra szintén tüntetést szerveznek.

 

Mint ismert, a szerencsi választást követően Hadházy Ákos független képviselő olyan általa vélt tényekkel állt elő a közös ellenzéki jelölttel szemben, melyekkel elítélőleg nyilatkozott a jobbikos Bíró László alkalmasságáról.