Aranyárban mérik az eddig is méregdrága mézet, mert kipusztult a hazai méhek fele

Egyre nehezebben hozzák rendbe pusztuló méhcsaládjaikat a magyar méztermelők, ahogy mind kevesebb idő van hátra a nyárból. A közelmúltbeli tömeges méhelhullás így már a jövő évi akácméztermelést is rosszul érinti – mondta a Klubrádióban Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke.

 

Azt, hogy idén nyárra miért pusztult ki a Magyarországon élő méhek fele, még nem lehet tudni, de szerinte már 10-15 éve látható, hogy valami baj van a magyarországi állománnyal. A méhek állapota miatt nem csak a hazai méhészek aggódnak, hasonló folyamatok zajlanak más országokban is – tette hozzá.

 

Bross Péter kiemelte, rengeteg vizsgálatot folytatnak azért, hogy megelőzhető legyen a méhpusztulás, a négy Nébih-labor közül a velencei csak ezzel a problémával foglalkozik. Ha pedig megjönnek a részletes eredmények, már a következő évre protokollt akarnak felállítani a szántóföldi kísérletekre, hogy meggátolhassák a mézelő rovarokat tizedelő folyamatokat. Valamit ki kell találni, meg kell állítani ezt a jelenséget – fogalmazott.

 

A nyári méhpusztulás után nyert előzetes adatok szerint a napraforgótányérok, amelyeket sűrűn látogatnak a méhek, vegyszermentesek, de a talajban nagyon sok a kemikália. Ebből azonban messzemenő következtetéseket még nem lehet levonni.