Amit eddig nem tudhattunk az őszi választásról – létezik egy „alakulat”, ami mindenkivel szembemegy

"Reprezentatív mintán 59,4% támogatólag reagált arra, hogy inkább ránk szavaznának az adóztatáspárti (Fidesz, DK, Momentum, MSZP, stb) pártokkal szemben, amennyiben az összes, nyugdíjra- és egészségbiztosításra, vallásra, sportra, közmédiára költött adót a munkavállalóknál hagynánk, átlagosan 130 000 Ft-tal növelve a fizetéseket. Így piaci alapon választhatnák meg a nekik tetsző szociális szolgáltatásokat" - állítja a "párt" alapítója, Ecsenyi Áron.

 

A kutatás az amerikai Cato intézet felmérésére támaszkodott, ahol fölényesen 96,5%-kal nyert a kevesebb állami szolgáltatás - kevesebb adó, a több állami szolgáltatás - több adó rendszerével szemben, vázolja a rendhagyó elképzelését.

 

Álláspontja szerint a jobboldalt egyedül képviselő pártunk problémája, hogy az EU-ban – kiváltképp Magyarországon –  túl nagyra nőtt az állami önkény, rengeteg privilégiummal magas adókkal és korrupt, bürokratikus intézményekkel. Hazánk az 51%-os adóékkel – beleszámítva az ÁFA-t – a 6. legadóztatottabb az OECD tagországok között. Emiatt alacsony a belső kereslet, és sok a szegény.

 

Ecsenyi Áron alapító (képünkön) szerint a Parlamentben csak adóztatás és államosítás párti, baloldali pártok állnak egymással szemben, különböző pártérdekek mentén. Szerintük azonban ez a rendszer immorális és káros a piacra. Követendő minta Svájc és Hongkong libertariánus állama kéne, hogy legyen – véli Ecsenyi.