Amerikai tiltakozás Orbán nemzeti konzultációja miatt

A cikk szerint az újraválasztásáért kampányoló Orbán Viktor központi témája az Európa elleni összeesküvés, azaz a kontinens migránsokkal való elárasztása mögött álló ötletgazda, a magyar származású amerikai milliárdos, akinek – mint idézik – az unió is „a tenyeréből eszik”.

 

A szélsőjobboldali kötődésű Breibart News cikke viszont a Washington Post elemzését támadja, amiért az a magyar kormány Soros-ellenes kampányát gyűlöletkampányként elítélte. Sőt arra hívja fel a figyelmet, hogy az egyoldalú Washington Post épp egy olyan civil szervezet véleményére alapozta a saját álláspontját, amit Soros György alapítványa támogat.

 

A Reuters sem ment el említés nélkül a téma mellett s idéznek Orbán tegnapi, a Fidesz-kongresszuson elmondott beszédéből. A lap úgy véli, hogy a pártvezetők között a közvélemény-kutatásokban magasan vezető kormányfő minden bizonnyal harmadszorra is nyer, méghozzá földcsuszamlás-szerű győzelmet aratva.

 

Orbán tudatos kampányát idézik, miszerint a "Soros-birodalom" fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni.

 

Ezért a "Soros-terv" végrehajtása érdekében egész Európában el akarják takarítani az útból a nemzeti érdekeket képviselő kormányokat, ideértve bennünket is. „Soros NGO-i behálózták az európai döntéshozatal összes meghatározó fórumát, jelen vannak egyes magyar pártok hátországaiban is, és úgy viselkednek, mint egykor a szovjet kommunista párt agitációs és propagandaosztályának aktivistái, de mi, vén csatalovak már szagról megismerjük őket” – idézik a tegnapi beszédet.