Aki surmó, az a pokolban is surmó – felemás zokniban adta át a zalai tesztpályát Magyarország miniszterelnöke

„Magyarország a sorozatos európai válságok után azt a következtetést vonta le, hogy meg kell őrizni az identitást, meg kell védeni a biztonságot és tovább kell erősíteni a versenyképességet” - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a ZalaZone zalaegerszegi járműipari tesztpálya első ütemének átadásán.

 

“Ez a három dolog a magyar észjárás szerint összefügg: az identitásunk és a határaink megvédéséhez hozzátartozik az európai életforma, az európai gazdasági modell és a világ legnagyobb belső, egységes piacának megőrzése is” – fejtette ki a kormányfő.

 

Hangsúlyozta továbbá: a pénzügyi és a migrációs válság, valamint a Brexit is arra figyelmeztet, hogy “ha nem figyelünk oda, ha nem választunk megfelelő vezetőket, ha nem hozunk jó döntéseket, ha nem teszünk bátor lépéseket, akkor Európa tartós hanyatlása is bekövetkezhet”.

 

Reményét fejezte ki, hogy az EP-választás után lesznek olyan vezetői a kontinensnek, akik meg akarják erősíteni a polgárok biztonságát, társadalmi-gazdasági helyzetét és Európa szuverenitását.

 

Az üres reprezentatív ömleny után pedig, mint aki jól végezte dolgát, rögvest be is ült az egyik tesztautóba s mivel egyik kezét sem tudta zsebre dugni, felemás zokniban képviselte Magyarországot.

 

(forrás: szabadhir.hu)