Ahol tuti a Williams-győzelem: Serena leverte a nővérét

Az egykori világelső Williams testvérek egymással mérkőztek a New York-i Grand Slam-tornán a 16 közé jutásért. Az erőviszonyokat jól mutatta, hogy a legutóbbi tíz találkozásukból nyolcszor Serena jött ki győztesen. A 17. kiemelt most sem hagyott kétséget, szinte végig irányítva 72 perc alatt két szettben, 6:1, 6:2-re győzött.

 

„Sokkal jobban játszottam, mint bármikor a visszatérésem óta. Egyértelműen ez volt a legjobb meccsem, de keményen meg is dolgoztam érte az elmúlt három-négy hónapban, és különösen az utolsó nyolc hétben” – mondta a sikere után még a pályán Serena, akinek még az első szett elején kifordult a bokája, és be kellett fáslizni, de ez nem látszódott meg a későbbi teniszén.

 

„Nem egyszerű Venus ellen játszani. Ő a legjobb barátnőm, és nagyon fontos szerepet tölt be az életemben. Végig támogattuk egymást a karrierünk során, minden egyes alkalommal, amikor vereséget szenved, úgy élem meg, mintha velem történt volna” – tette hozzá Serena, akire az észt Kaia Kanepi vár a következő körben.