Adóügy vagy politika: Eltűnt a legkeresettebb kínai filmsztár

A kínai kormányt ugyanis régóta zavarják a rengeteget kereső filmsztárok: az állam úgy véli, a jól kereső hírességek inkább a pénz imádatára mutatnak rá ahelyett, hogy az alapvető szocialista értékek tiszteletére tanítanák az embereket.

 

A filmsztárról, mióta megvádolták, semmi biztosat nem lehet tudni, senki sem tudja hol van. Fan Bingbing utoljára július 1-jén jelent meg a nyilvánosság előtt egy gyerekkórházban, és a közösségi média-profiljai is némák július 23. óta. Fan Bingbing azután tűnt el, miután a kínai, állami irányítású média elkezdte befeketíteni a színésznő nevét, a hatóságok pedig adóelkerüléssel vádolták meg őt, mondván: kettős szerződést írt alá, hogy így bújjon ki a kínai adószabályok alól.

 

Hivatalos információk nincsenek, az ügy fejleményeit pedig egyből visszavonják. Az egyik állami kézben lévő napilap például azt adta hírül, hogy Fant a hatóságok őrizetbe vették, a színésznő pedig elfogadja a majdani ítéletet. Azonban ezt is visszavonták.

 

Fan Bingbing ügyéhez pedig az is kapcsolódik, hogy a Kínai Társadalomtudományi Akadémia tagjai közzétettek egy listát, amely Kína 100 legnagyobb sztárját rangsorolja a társadalmi felelősségvállalás alapján. A listán osztályozzák, mennyire erős példaképek, vagy mennyire jelentenek negatív példát a kínai társadalom számára. A lista politikai megrendelésre és politikai alapon készülhetett, Fan Bingbing pedig a legutolsó helyen szerepelt, és egyetlen pontot sem kapott.

 

Néhány hónappal ezelőttig a legismertebb és legjobban kereső kínai filmsztár volt: szerepelt az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban, és nemrég jelentették be, hogy ő lesz a hollywoodi, 355 című, James Bond-jellegű, de női kémfilm egyik főszereplője is.