A rendőrök túlórájára nem jut pénz – a TEK(azmi..?!) viszont 15 milliárdért kap luxusirodaházat

Idén 10,7 milliárd forint megy a beruházásra, jövőre 5 milliárd – írja a Magyar Hírlap a Belügyminisztériumra hivatkozva.

 

Még 2016-ban szavazta meg a Fidesz egyhangúlag a TIBEK felállítását, amelynek feladata a nemzetbiztonságot, bűnüldözést, közbiztonságot vagy más, alapvető biztonsági érdeket sértő adatok feldolgozásának, elemzésének eredményeként a lehető legátfogóbb kép összeállítása az ország terror-, illetve esetleges más fenyegetettségéről, a belső biztonsági helyzetről, a közbiztonság állapotáról.

 

S minderről tájékoztató rendszert kell működtetnie és jelentéseket készíteni a kormánynak.

 

Ezzel egy időben pár napja a Zsaruellátó nevű Facebook-csoportban közzétették, hogy a rendőrségnél leszerelési hullám kezdődött. Azt állítják, hogy egy nap alatt 120 rendőr szerelt le, csak Budapesten negyvenöten egy nap alatt.

 

A rendőrség honlapján cáfolja a felmondásokat. Közleményük szerint a közzétett számok azért sem hitelesek, mert ilyen adatok nem léteznek, majd csak augusztus 3-án lesznek a rendőrségnek is erre vonatkozó adatai.

 

Mint írják: „A rendőrség statisztikai adatgyűjtése szerint 2018. első félévében 867 hivatásos állományú rendőr jogviszonya szűnt meg (havi átlagban 145 fő). Ez a szám magában foglalja a más rendvédelmi szervhez, illetve a honvédséghez történő áthelyezések, a közös megegyezések, a lemondások, a próbaidő alatti és az egészségügyi okból történő leszerelések, továbbá a nyugállományba helyezések, valamint a fegyelmi okból elbocsátottak számát is.”