A „nyóckerből” a budai várba - a konzervatív kormánysajtós liberális lazasággal szerzett lakást

A lap azt írja, a szerződésből kiderült, hogy a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese és családja a vári bérlakásért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás, VIII. kerületi Kálvária téri lakást adott.

 

A portál a földhivatali dokumentum alapján azt írja, hogy Rákay felesége 2018 novemberében vásárolta meg a józsefvárosi lakást, majd 9 nappal később csereszerződést kötött a Bécsi kapu téri ingatlan bérlőjével, amelynek értelmében a VIII. kerületi ingatlan a vári bérlőre szállt.

 

A 24.hu szerint a lakás új birtokosa a tulajdonjoga bejegyzése után 13 nappal eladta a szóban forgó józsefvárosi ingatlant, méghozzá éppen annak, akitől nem sokkal korábban Rákayék megvették azt.

 

Így aztán kevesebb mint két hónap alatt háromszor is gazdát cserélt a Kálvária téri lakás, végül kikötött annak eredeti tulajdonosánál. Az is kiderült, Rákay és családja havi 39 ezer forint bérleti díjat fizet a Várban lévő lakás után.

 

A portál megjegyzi, hogy az adásvételi szerződést Rákayék esetében ugyanaz az ügyvéd készítette, aki egy olyan lakáscsere-ügyletnél is eljárt, aminél arra gyanakodnak, hogy a cserét feltehetően csak papíron bonyolították le, és valójában pénzért cserélt gazdát az önkormányzati ingatlan. Ha így történt, az ellentmond a lakástörvénynek. A gyanús szerződéseket Gelencsér Ferenc, az I. kerület momentumos alpolgármestere osztotta meg közösségi oldalán, egyben jogi lépéseket ígért az ügyben.

 

Az RTL Híradójának beszámolójából kiderül, hogy az önkormányzat már vizsgálja az ingatlancserét, a polgármester szerint felmerülhet a gyanú, hogy fiktív szerződéssel nyerte el az ordítóan aránytalan értékű ingatlant Rákay.