A NER-lovagok hazai offshore királya lett Mészáros Lőrinc..?

A téma Mészáros legutóbbi közleménye volt, amelyből kiderült, az egykori gázszerelőhöz köthető az óriásira nőtt Konzum tőkealap.

 

Eddig is sejteni lehetett, hogy Mészáros Lőrinc áll a Konzum Magántőkealap mögött, de a törvények lehetővé teszik, hogy az ilyen alapok végső haszonélvezői rejtve maradjanak – erről Brückner Gergely, az Index gazdasági újságírója beszélt a Klubrádiónak.

 

Az Orbán Viktorhoz közel álló milliárdos, Mészáros Lőrinc és felesége pénteken közleményben jelentették be, hogy ők állnak az óriásira nőtt tőkealap mögött.

 

A G7 gazdasági portál számításai szerint ez azt jelenti, hogy a leköszönő felcsúti polgármesternek és családjának csak részvényben legalább akkora, de inkább nagyobb vagyona van, mint a leggazdagabb magyarokat sorrendbe állító listákat évek óta vezető Csányi Sándornak összesen.

 

Brückner Gergely a Reggeli Gyors című műsorban azt mondta, a kormányhoz közel álló vállalkozók gyakran bújnak ilyen tőkealapok mögé - úgy tűnik, hogy Mészáros Lőrinc esetében is úgy gondolják, hogy a gazdagodásának mértékét csak fokozatosan lehet bevallani.