A Momentum a helyi lakosság ellenében is megvédené a fővárosi „Bulinegyedet”

„Amennyiben a népszavazás sikeres lesz, az összes vendéglátósnak be kell zárnia éjfélkor: ez a Bulinegyed végét jelentené. Amennyiben viszont a népszavazás nem lesz sikeres minden marad a régiben és a lakosok nem kapnak megoldást a problémáikra. Azonban az, hogy ellenezzük a népszavazást nem jelenti azt, hogy ne látnánk a Bulinegyed problémáit. Azért, hogy elinduljunk a megoldások útján a Momentum szakpolitikai javaslatcsomagot fog bemutatni a népszavazás előtt. Ez számos egyéb javaslat mellett tartalmazni fogja a kapualjak kivilágítását, a Kazinczy utca és környékének autómentesítését, köztéri WC-k telepítését, valamint az éjszakai polgármester pozíciójának létrehozását” -  közölte Soproni.

 

Véletlenszerűen megkérdeztünk néhány utcai járókelőt, most csak azok véleményére voltunk kíváncsiak, akik az érintet területen életvitelszerűen laknak. Egyikük arra emlékeztetett, hogy a Momentum körülbelül egy fél évvel ezelőtt még a nyugalmat kívánó helyi lakosok által szervezett Élhető Erzsébetváros felvonulásához szeretett volna csatlakozni, és csak azon volt a vita, hogy jöhetnek-e a pártjuk emblémájával díszített pólójukban vagy sem.

 

 

Egy egyetemistakorú, de nem helyben élő lány arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bulinegyedként elhíresült térségben főleg külföldiek múlatják az időt, a szórakozni vágyó átlag magyar fiataloknak nem olyan kedvezőek a feltételek, talán a Közvágóhíd környékén kellene kialakítani egy új szórakoztató-negyedet – vélte a lány.

 

Megkérdeztük a Momentumot is, hogy a tagságukból mennyien élnek az adott területen? Az alábbi válasz érkezett:

 

„Nincs pontos adat az érintett területen élő tagjainkról. Az elképzelések, amelyek a közleményünkben szerepelnek megoldást nyújtanak egyes problémákra, de természetesen nem csak ezzel a néhány intézkedéssel kezelnénk a Bulinegyed problémáit, ellentéteit. Bővebb terveink a hamarosan megjelenő javaslatcsomagunkban lesznek elérhetőek.

 

Bár február 18-ra helyi népszavazás van kiírva a Bulinegyed területén lévő vendéglátóhelyek nyitvatartásának feltételeiről, lehet, hogy ez jog-technikai okokból később vagy egyáltalán nem fog megvalósulni. Az azonban egyértelműnek látszik, hogy a Momentum eddig nyilvánosságra hozott ötletei aligha oldanák fel az ellentéteket.

 

Kertész Z István