A médiahatóság előtt a neonáci portál-féle ügye – vizsgálat indult

A Vadhajtások különös anyagáról tudósító 444-et ezután megfenyegette a radikalizmusát szlogenjében nyíltan is kifejező portál: azt írták a 444 cikke alatt egy kommentben, hogy az Európai Parlamenti Választások után be fognak menni a 444 szerkesztőségébe, és ezt élőben fogják közvetíteni.

 

A Timmermans-eset után a Kontra hírügynökség kérdéseket küldött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak azzal kapcsolatban, hogy a portál egyáltalán átesett-e azon a kötelező regisztráción, amelyet minden Magyarországon működő hírportálnak indulását követően a médiatörvény szerinti határidőben meg kell tennie.

 

Az NMHH válaszában közölte, hogy a portál nem szerepel a hatóság nyilvántartásában, azaz bejelentést az oldal közzétevője nem tett. A hírügynökség szerint ebből az következik, hogy a weboldal, noha hírportál jellege van, a törvényi kötelezettségeket be nem tartva működik. Kiderült viszont, hogy az érdeklődés nyomán a médiahatóság eljárást indít Bede Zsolt, illetve az oldal ellen.

 

A sajtótermékként történő bejelentésnek azért van jelentősége, mivel ennek hiányában egyes jogászok szerint a bíróságokon a helyreigazítási perre irányuló keresetleveleket visszadobhatják, vagyis nehezebb fellépni az ott megjelenő valótlan tényállítások esetén.