A legnépszerűbb magyar gyerekszínész rég elhagyta az országot

Az Amerikában élő egykori gyerekszínész most az Újságmúzeummal kivételt tett.

 

Mindenki azt gondolta, Kovács Krisztiánból biztos, hogy felnőttként is színész lesz. Aztán egyszer csak befejezte a filmezést. Volt valami konkrétum amiért anno így döntött?

 

Konkrétum nem volt, egyszerűen meguntam az egészet - kezdi Kovács Krisztián. - Én amióta az eszemet tudtam csak filmeztem. A gyerekek kinőnek a gyerekkorból és maguk mögött hagyják. Én ugyanígy hagytam magam mögött a filmezést. Lehet, hogy meglepő lesz amit mondok, de engem soha nem érdekelt a filmezés, de ha valaki 4 éves korától ezt csinálja, akkor ez a természetes számára. Csak egy gyerek voltam, aki a kamerák előtt állt, nem színész. A színész az, aki bele tud bújni más karakterekbe. Én csak magamat adtam.

 

Igazi színészóriásokkal játszott együtt, így biztosan vannak személyes élményei Latinovits Zoltánnal kapcsolatban is. Milyen volt magánemberként önnel?

 

Zoli bácsival kerültem a legközelebbi kapcsolatba. A kéktiszta szerelem című film forgatásán találkoztunk először, még 1969-ben. Egy epizódszerepet játszottam, Törőcsik Marinak voltam a kisfia. Emlékszem, a forgatási szünetekben kisvasutat építettünk, csúszott-mászott velem az asztal alatt. Ez nagyon bennem maradt. Még öt éves sem voltam ekkor.

 

Aztán pedig az 1976-ban bemutatott, A Kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című darabban ketten alakították a főszerepet.

 

Ami egy gyerek és egy felnőtt között barátság név alatt kialakulhat, az talán közöttünk megvolt. Nagyon tetszett Zoli bácsiban gyerekként - akkor ezt persze nem tudtam megfogalmazni magamnak - hogy Zoli bácsi nem píszí, vagyis nem átlagos és nem akar megfelelni a környezetének. Tetszett, hogy mindenkivel őszinte, amibe az is belefért, hogy pokrócként viselkedett valakivel, mert nem ok nélkül tette. Ha mi kölkök valamit elrontottunk a Bozzi próbáján, simán nekiállt újra elpróbálni a jelenetet. Ha egy felnőtt színész rontott harmadszorra, akkor kikelt magából, azt ordibálta, hogy minek jön egy ilyen ember színésznek, ha képtelen megjegyezni a szöveget. Talán éppen azért tetszett nekem Zoli bácsi habitusa, mert ma már tudom, én sem vagyok píszí.

 

Sokat beszélgettek a próbák előtt vagy után?

 

Igen, megbeszéltük a világ dolgait. Gyerekként nem voltam elájulva attól, hogy ő Latinovits Zoltán. Nem voltam felvértezve azzal a tudással, hogy kivel hozott össze a jó sorsom. Ugyanolyan bácsi volt, mint a buszvezető bácsi, csak az volt a dolga, hogy a kamera előtt álljon. Talán ezért is volt őszintébb a kapcsolatunk az átlagnál.

 

Gyerekként, hogyan érintette Latinovits Zoltán halála?

 

Amikor meghalt, az nagyon rossz volt, sajnáltam, hogy elvesztettem. Kicsi voltam, a gyerekek másképp élik meg a halált. Aztán Dajka Margit néni mesélt egy történetet. Tudni kell, Zoli bácsi nem volt túlságosan stabil, és sokszor ment el pihenni a Hűvösvölgybe, az úgynevezett sárga házba. Margit néni mesélte, hogy bement hozzá meglátogatni és becsempészett egy kis piát. Mondta is Zoli bácsinak, gyere, iszunk egy kicsikét. Erre ő azt felelte: nem lehet Margitka, mert este a Krisztiánnal lesz fellépésem, nem akarom, hogy megérezze rajtam az italt./.../

 

Szeret Amerikában élni?

 

Az amerikai emberek nagyon normálisak, segítőkészek, kedvesek, ugyanakkor nem haverkodók, ami szimpatikus. Megvan ennek az előnye. Ha baj van, segítenek, de amúgy nem akaszkodnak rád.

 

Sokáig marad?

 

Még nem tudom. Ami tény, engem minden Európához köt. A barátok, az emlékek, az európaiságom. Nagyon büszke magyar vagyok, szeretem a magyarságot az összes hibájával, hiszen hibánk éppen van elég. Tízmillió okostóni országa vagyunk. Valószínűleg ez a fene nagy individualizmus átok és áldás egyszerre. Ettől vagyunk tehetségesek és ezért marha nehezen jutunk egyről a kettőre.

 

Mikor nézte meg utoljára valamelyik filmjét?

 

Nem nézegetem a saját filmjeimet, minek? Egyáltalán nem vagyok eltelve a múltamtól.

 

És mi a véleménye a mai, szuperhősös amerikai filmekről, amelyek letarolják a piacot.

 

Szerintem be kellene tiltani őket, de minimum kiírni, hogy 22 év alattiaknak nem ajánlott. Szörnyűek, károsak. Ritkán adok igazat pszichológusnak, de ezzel kivételesen egyetértek: a gyerekeknek nem szabadna ilyen szuperhősös filmeket nézniük.

 

Ha itthon van, megismerik az utcán?

 

Az régen volt, de néhány éve bementem egy hivatalba, a kis hölgy pedig nézegette a személyimet majd megszólalt, Ó, Kovács Krisztián, hát nem maga az a… Én voltam.

 

(Az interjút teljes terjedelmében az ujsagmuzeum.hu oldalán olvashatják el)