A kormánybarát szakértő szerint nyugodtan kilőhették volna a Szijjártó jachtozását fotózók csónakját

Az augusztus 19-i adásrészletben, melyet a 24.hu talált meg, Földi arról beszél, komolyan kell vizsgálni, hogy az Átlátszó „milyen szerveknek dolgozik”, milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Szerinte biztonsági szempontból mindegy, hogy milyen körülmények között látták Szijjártót a több milliárdot érő jachton, megfigyelését bűncselekménynek tartja.

 

„A harmadik bűncselekmény, hogy ha egy védett személlyel kapcsolatban hozok információt a köz tudomására. Mert a védett személy pont azért védett személy, hogy azok a támadólagos rendszerek, szervezetek, legyenek azok merénylők, terroristák vagy bárki, aki célpontnak tekint mondjuk egy külügyminisztert vagy egy politikust, információhoz jut, magyarul végre tud hajtani például egy merényletet. Ez egy harmadik, sőt negyedik bűncselekmény. Úgy gondolom, hogy négyrendbeli bűncselekmény történt” – mondja a biztonságpolitikai szakértő.

 

Arra a kérdésre, hogy jogos volt-e az, hogy a jachtról leküldött emberek elindultak az Átlátszó fotósának gumicsónakja felé, Földi azt válaszolta, hogy az ő logikája szerint az lett volna jogos, ha elsüllyesztik az üldöző járművet, mert ez merényletnek minősül.

 

Földi szerint Szijjártó fotózása támadás volt, senki nem hívta az újságírókat, és szerencséjük volt, hogy nem eszkalálódott a helyzet, a biztonságiak terroristáknak is nézhették volna őket.